A tragikus végkifejletet már ismerjük, na de miből lett a cserebogár?

"Hol teremnek az ilyen férfiak?" kérdezi Debbie, "Csakis nedves helyen!" ahogy Morticia Addams mondaná, csak hogy igazi klasszikust idézzek. Mondjuk ezt a példányt egészen konkrétan a Tinderen szereztem. 
2023. január másodikát írunk. Emlékszem, épp egy pohár teát szürcsölgettem egy pirítós mell...lófaszt, dehogy emlékszem, aranyhalmemóriám van - a dátum viszont egészen biztosnak tűnik, mivel az első üzenetet január harmadikán hajnalban kaptam ettől a drága jó embertől.
Régóta stabil párkapcsolatban/házasságban élő barátaim kedvéért mondanám, a Tinderen nem hosszas filozófiai értekezések alapján döntjük el, szimpatikus-e számunkra a másik; pár fotó és - jobbik esetben - egy rövid leírás segíti a jobbra-e vagy balra? kérdést. Az én bemutatkozó szövegem az abszolút szolid és bájos "Garfield humán megfelelője vagyok: lusta vagyok, flegma, dagadt, és imádom a lasagnet". Ellenállhatatlan pasimágnes, nem? Valakinek mégis bejött. A nagy nézelődés közepette felugrott egy profil: Arnold, 37, Bécs; a leírásra természetesen nem emlékszem. Ja várjál, olvasd még egyszer...Andor! A többi stimmel. Természetesen a képeidre sem emlékszem egy kivételével, egy szürke felsőben zsebre tett kézzel állsz Schönbrunnban. Első benyomás a kép alapján? Nos, nem túlságosan magas ami mindenképp jó dolog, a 156 centimmel álltam már lábujjhegyen eleget. Meglehetősen határozott svábos arcvonások amitől kicsit morcosnak tűnik, bár a képen erősen hunyorog; összességében azért egész helyes. Haj? Az nem sok van, a kopaszokat mondjuk annyira nem csípem. A maradék haj teljesen ősz lenne? Érdekes, de végülis ez nem is igazán lényeges. Brutálisan széles vállak, ugye nem valami gyúrós állat? Áh, van azért egy kis pocak, igazi aputest; összességében akkor ez egy jobbra húzás lesz.És lám, match! Személytelen? Nagyon, de introvertáltként ha egy koncerten oda is jött hozzám egy vadidegen, sikítófrászt kapva rohantam el a másik irányba, így maradtak ezek a platformok.
Nem is kellett sokat várni az első üzenetedre, amiben rögtön meg is próbáltál lebeszélni magadról - na nem szó szerint, de én leginkább így tudtam értelmezni mikor leírtad, Te Bécsben élsz és dolgozol, és ha ez nekem nem oké, a további sok sikert. Én erre annyit mondtam azért ez nem olyan nagy távolság, mintha Kuala Lumpurban élnél...remélem nem gondoltad, hogy tudom, ez mégis hol a bánatban van; annyiban biztos voltam, hogy elég messze ahhoz, oda biztosan nem ruccannék át hétvégenként. Elkezdtünk beszélgetni, lefutódtak a szokásos körök: én biológus, Te menedzser, mit eszel, mit nem eszel, mi a hobbid, mi érdekel stb; elhajóztunk picit komolyabb témák felé is mint család és ezzel kapcsolatos problémák. Elmesélted, többször éltél már Németországban és már több éve Bécsben, készülsz az állampolgárság megszerzésére. Bár ezt sokszor elmondtam Neked, már ilyen rövid értekezés után is tudtam hogy elkötelezett vagy a DACH régió felé, soha egy percre meg se fordult a fejemben, hogy Te hazajönnél Magyarországra, ez az egész csak úgy lett volna működőképes, ha előbb-utóbb és találom magam Bécsben. Bár néha úgy éreztem, mintha Te ezt nem hinnéd el nekem. Na de azért pár nap netes chatelgetés után én sem kezdtem vad tervezgetésekbe, mikor és hogyan tudjuk majd legyőzni ezt az akadályt, amit a fizikai távolság jelentett, a nyelvvel és az ország népével szemben való előítéletekről ne is beszéljünk...még. Hiszen még nem is találkoztunk! De a terv és az időpont már megvolt, ha már ennyire odavagyok a kötöttpályás közlekedésért, metrózzunk Bécsben. Kellemeset a hasznossal: ha élőben mégsem vagyunk szimpatikusak egymásnak, legalább kipipáltam még egy nagyvárost, ahol kipróbáltam a metrót. A nagy esemény 2023. január 14-re volt kitűzve, szombat reggel. Addig azért eltelt tíz nap, sokat beszélgettünk írásban, majd szóban is. Te hoztad fel először, hogy beszéljünk így is, én pedig nem akartalak lelombozni, mennyire utálok telefonálni, úgyhogy rábólintottam. Egy kicsit mélyebb hangra számítottam. A kezdeti megszeppenés ellenére már első alkalommal is majd' két órát beszéltünk, és olyan gördülékenyen jöttek a szavak egymás után, mintha csak régi ismerősök élménybeszámolója zajlott volna.
Nagyon gyorsan eltelt az a hét, végig teljes izgatottságban. A kollégáim egy része annyit tudott, metrózni megyek a hétvégén Bécsbe egy 'barátomhoz'. A magánéletem általában szerettem megtartani magamnak, de az izgalmat nehéz leplezni.
Szombat reggel 7:40, elindul velem az a csodálatos Railjet Xpress vonat amit korábban mindg csodálattal néztem, mint egy csicsás játék, amit néha átengedett a magyaroknak az ÖBB, mit is hadd játsszunk vele. Ekkor még nem sejtettem, hányszor fogom már majdnem unásig megtenni ezt az utat oda-vissza. Hazafelé útra még nem vettem meg a jegyem, meghagyva a lehetőséget mindkét kimenetelre: még aznap délután/este hazajövök egy kellemes nap után, vagy...hát, a biztonság kedvéért vittem magammal pizsamát.
Majdnem elfelejtettem leszállni Meidlingben annyira ideges voltam, de végül minden rendben ment, és Te már ott vártál.