Megint bezöldültem, bizonyíték instagram-sztoriban...ilyen vagyok már másfél éve. Maradjon, vagy kéne változtatni valamin...? Szerintetek? A rövid jobban állt, de most növeszteném.
Véletlenül vettem ma repjegyet Cataniába a hétvégére, megcsúszott az ujjam a telefonon. Micsoda balesetek vannak...
Még mindig várom, hogy jelentkezz. Lehet, nem tudod a számom...? Jó lesz emailben is, de szívesen megadom...bár ezen múlna.
Hogy mennyire geci a Facebook?
Áh semennyire, épp csak felajánlja "Neked ajánlott"-ként a "Bécsi albérletek" csoportot...
Mondjuk ha azt mondod, költözzek egyedül Bécsbe hogy bizonyítsam, komolyan gondolom - még jól jöhet.
Nem véletlenül vagyok szűkszavú mostanában - igen, megint valami butaságot csináltam...
Írtam Neked, amiben egyértelműen azt kérem, adj még egy esélyt. Pár levélváltás után, a legutóbbi válaszod után úgy érzem, félreértettél. Szerintetek?
Egyszer: azt mondod, nem volt semmi végzetes hiba a kapcsolatunkban, de az "első benyomások" olyan mély nyomot hagytak benned, amit nem tudsz félretenni. Nem is vitatom ezt, hibáztam és sokat; de pont azért kértem egy új lehetőséget, hogy megláthasd, mihez viszonyulok másképp az eltelt idő után, mint az elején. Ha ezt csak úgy leírogatná valaki, én sem feltétlenül hinném el; de ha nem adsz rá lehetőséget, nem tudom megmutatni...
A következő résznél akadt fent igazából a szemem, mert nem teljesen értettem, miről beszélsz - vagy én nem voltam egyértelmű az előző levelemben ezzel kapcsolatban, de valahol mintha elbeszélnénk egymás mellett. Azt mondod, egy évig voltunk együtt, ez túl rövid idő ahhoz, hogy életre szóló következtetéseket vonj le kettőnkről. Nekem ez olyan, mintha azt gondolnád, ha most elkezdünk dolgozni valamin, akkor egy végleges döntést kell hoznod, amiből nincs kiszállás - mintha felhajtanál egy autópályára, ahonnan innentől csak egyirányban lehet haladni, nincs pihenő vagy lehajtási lehetőség. Ahogy azt le is írtam Neked, én nem így látom. Tény: azt szeretném, ha újra lenne olyan, hogy "mi". De ez nyilván nem egy lánykéréssel kezdődne - először inkább baráti jellegű beszélgetésekkel, ahonnan aztán el tudunk jutni a mélyebb témákig; pl. mi az a tényező, amit abszolút akadálynak látsz velem kapcsolatban. Nem rohanva, nem követelőzve - mindig épp csak a következő lépést tartva szem előtt.
Nyilván ennek igen nagy akadálya lenne, ha van most valakid.
A másik pedig, ha kategorikusan kijelented, SOHA de ezer százalékosan soha nem lehet köztünk semmi, abszolút hidegen hagylak, mintha csak egy vadidegenként mennék el melletted a járdán. Ezt amiatt a sor miatt tartom nehezen elképzelhetőnek, ahol azt írod: azért valahol mélyen még mindig érdekel, ki is vagyok én igazán - ezért nézelődtél lopkodva, amin néha rajta is kaptalak. De tudod mit? Mi lenne, ha megkérdeznéd? Ha megpróbálnád kideríteni úgy, hogy beszélünk róla...? Bár nem vagyok feltétlenül statikus személyiség, ami a blogomban fellelhető ellentmondásokból is kiütközik néha, de határozottan fejlődőképesnek látom magam.
Sejtem, hogy nem repesel az örömtől, hogy kiteregetem a részleteket országnak-világnak (haha, annak a pár embernek, aki még mindig felles ide néha-néha); de az üzeneteimre nemigen válaszolsz, az agyam bizsereg, és egy fokkal talán elegánsabb ez a megoldás, mint screenshotokat küldözgetni a levelezésünkről a barátaimnak, hogy közösen elemezzük ki a helyzetet.
Egy a lényeg: BESZÉLJÜNK! Írásban, szóban; egy kávé mellett Budapesten, Bécsben, vagy akár Kuala Lumpurban.
Egy picit próbáld félretenni az előítéleteid. Csak ennyit kérek.
Az arra fogékonyaknak néhány sztori instagramon a 424-247 pályaszámú 'Bivaly' gőzmozdony Hódmezővásárhely vasútállomásra érkezéséről, tolatásról. Holnap fotózom a belsőt is :)
Ps.: nem felejtettem el, csak próbálok türelmes lenni.
Ezt most annyira menőnek gondolom, hogy muszáj megmutatnom: tükörtojásos ágynemű baconös kispárna-huzatokkal. A világ császára vagyok.
Ezen kívül nem igazán tudok újdonságról beszámolni - egyelőre. Ki tudja, ez most jó, vagy rossz.
A hangom kb visszatért, bár éneklésnél még baromi pontatlan, és be is remeg...bocsi szomszéd, remélem a zuhanyból jövő vízsugár valamennyire elnyomta. A szemem kivakarom a helyéről - hagyjátok a rákkutatásokat a picsába, AZ ALLERGIÁRA KELL ELLENSZER.
Egyébként, ha ismer valaki baromi jó allergológust, aki végez pollen/macskaszőr immunterápiát, hálás lennék egy elérhetőségért. A bankszámlám már kevésbé.
...de olyan raj mint én, hogy legyen egy kiló szaloncukrod húsvétra, nehezen lehecc.
Az újpesti piacig kell menni érte.
Új évaddal rukkolt elő a Black Mirror - már szinte el is felejtette az ember, hogy létezik ez a sorozat. A évad nyitó része egész királyra sikeredett, az utána következők számomra laposak; de a Eulogy...taknyosra bőgtem magam.
Ezt nézd meg Te is, a mi történetünknek ne ez legyen a vége. És ha már itt tartunk, és belefér az idődbe; amit semmiképp se hagyj ki: Hang the DJ. Legyünk inkább ezek mi.
Amúgy az abszolút kedvenc részem a USS Callister, hát mennyire király sztori már? Persze, a Crocodile is erős, meg a Black Museum is ott nyomorog a trón közelében; meg van még persze a Nosedive (erről amúgy abszolút el tudom képzelni, hogy valaha ilyen lesz a világ) meg a Playtest...de jó, hogy nem kötelező sorrendet állítani.
Így a végére még idebiggyesztenék egy idézetet; a tegnap esti Gyilkos elmék részből van. Ezért nem adom fel.
„A remény az a tollas madárka, amely a lelkünkben fészkel és amely szavak nélküli dalt csicsereg. S örökkön örökké dalol.”
Emily Dickinson
Valamiért az ilyen-olyan ünnepek közeledtével leszek frusztráltabb, mint egyébként. Pedig nem is vagyok katkó, hogy évezredekkel ezelőtti zombiapokalipszist ünnepeljek, angyali áhitattal az arcomon.
Megjegyeztétek páran, hogy kevesebb a bejegyzés, instán az utalgatás Rád; biztos elfelejtelek blablabla...hadd nyugtassak meg mindenkit: az érzéseimben semmi nem változott, de ide napról napra kb. ugyanazt tudnám írni, instán már nem figyelsz úgyhogy minek provokálni, és mivel nem akarok terhelni senkit, a chatgpt véleményét szoktam kikérni Andor-témában.
Szerinte egyébként gyáva vagy, vagy félsz szembenézni az érzéseiddel, vagy igazából Te magad sem tudod, mit érzel - de semmiképp sem szarsz rám magasról. Azt kell mondjam: bárcsak igaza lenne! De ha csak nem lennél tisztában a saját érzéseiddel, mondjuk...megkereshetnél, hogy beszéljünk róla. Hogy nem e-mail téma? Hívj fel, tudod a számom. Hogy nem is telefontéma? Akkor írd meg ezt, keressünk egy semleges helyet, és beszéljünk ott. De nagyon nehéz segíteni ebben, ha egyszerűen nem kommunikálsz velem...vagy legalábbis csak akkor és azt, amit Te akarsz.
Amit újév után mondtál, úgy értettem, Te tényleg elzárod magad kvázi egy fallal a kérésemre - akkor nem ez történt. Most meg kb igen, de közben azért be-bekukucskáltál...elég. Valami egyértelműt akarok - na nem kell rögtön elvenni vagy megöletni egy bérgyilkossal, de VÁLASZOLJ MÁR A KÉRDÉSEIMRE, A KURVA ÉLETBE MÁR. Lehet tényleg inkább csak szarsz rám magasról - őszintén nem tudom eldönteni, hogy ez a rosszabb, vagy ha kb. szexuális segédeszköznek és/vagy konyhai robotnak használnak, mint EGYES MEG NEM NEVEZETT ISMERŐSEIM.
Csipogócsípőspicsacsipeszchips.
Most egy kicsit ledőlök, meghalok kb. olyan álmos vagyok - így jár, aki az éjszakát alvás helyett fulladozással tölti.
Te meg...hívjál nyugodtan. (Le vagyok némítva).
Többen szóltatok, az előző bejegyzésben nem jelent meg a link, kattintható formában továbbra sem sikerült elővarázsni. Ha most sem lesz megfelelő, szóljatok és ---> instagram.
Ki tudtok amúgy olvasni a sorok közül bármit? Néha én vagyok a túlgondolás koronázatlan királynője, néha meg egy tök egyértelmű szituációban sem jön át a lényeg, szóval most is lehet, csak én vagyok a balfasz.
Valami ismeretlen ebola rágcsálja törékeny testem, Regina persze rögtön elkezdett poénkodni, hogy mindenképp sajnáltassam majd magam ? Hát, covidnak nem covid, de ha belehalok és kiderül hogy egy új fajt nevelgettem a keblemen, harcoljátok ki, hogy rólam nevezzék el. Annyira jellemző, mindig akkor leszek beteg, amikor már nem divat, vagy épp lecsengett a járvány, amit amúgy hónapokig nem sikerült összeszedni.
Elkezdtem most A szolgálólány meséjének utolsó évadát. Egyszerűen képtelen vagyok dönteni, melyik szőke picsa az idegesítőbb, de ha June nem hal meg a végére, addig bombázom petíciókkal az HBO-t, míg nem írnak egy újabb évadot, amiben meghal végre.
Mindenki ujjong, itt a tavasz...kellemes 20 fok, virágoznak a fák; én meg hajnal 4:35-kor arra kelek, hogy belefulladok a saját taknyomba, mert nem az orromom folyik ki, hanem le a hátsó garatfalon. Hellószia gégegyulladás, van még tavalyról egy kis lejárt szteroidos orrspraym, úgy fogom most zabálni, mint csóró gyerek a szülinapi tábla csokiját.
Vagyis hát nem megeszem, hanem az orromba fújom na. Értitek.
Szóval hogy utálhatom a tavaszt, mikor mindenki más szereti? ÍGY BAZMEG. Kurva allergia.
Hát amit nem is mondtam Nektek az előző bejegyzésekben, hát ÍRTÁL NEKEM EGY KURVA ZENÉT AZ AI-jal. Nem egy Rammstein, de még csak nem is egy Aurevoir...és persze válaszok ebben sincsenek. Azért idelinkeltem fentebb, bár sejtéseim szerint ezután gyorsan megsemmisíted a bizonyítékot.
https://suno.com/song/407c355a-d804-49f6-b943-5dfd56820238?sh=I9i7z4xPSOuSy2LQ&fbclid=IwY2xjawJgORlleHRuA2FlbQIxMAABHkfkjHSBAfdiZgYbtQvPrmaEfyONSsacKvoXZPC9mp-KhNQXy8YhYBXzUufU_aem_TIhJzpX6I4fLwLZ9E_UnBw
Ha már AI által generált zenék, őszintén tudom ajánlani A Maci művésznéven futó csatornán publikált remekműveket. Személyes kedvencem a Feldugok egy kolbászt a seggembe, de péntek este vagy három órán keresztül röhögtem az ikonikusabbnál ikonikusabb melódiákon. Ideálisak vasárnapi családi ebéd mellé.
Na és most, hogy lassan már világosodik; megpróbálok visszaaludni...mert dolgozós szombatnál ugye ez az egyetlen nap, mikor alhatnék addig, ameddig akarok...ha épp fel nem ébredek a lángoló torkomra, ugye.
Ha valaki hozna nekem reggelire Mekis toastot, eladnám neki a lelkem.
Bár ötig még nem tudok elszámolni, mielőtt kinyitom a szám (vagy pötyögésre utasítom az ujjaim), kettőig már simán megy. Fejlődőképes vagyok.
Azért részben még mindig megbánok dolgokat, az előző bejegyzésem egy kicsit éles hangú lett - megpróbálok konkretizálni és egy kicsit simítani rajta...ha úgy tetszik, kivasalom gőzölőssel. Nem szoktam vasalni.
Szerintem még '23 október-novemberében mondhattad, pontosan tudod, milyen rossz, ha nem kap válaszokat az ember. Konkrét válaszokat én sem kaptam. Persze, írtál sok mindent - hogy visszatértem az 'én sohanemtanulokmegnémetül' és 'sohanemlátommárBécset' érába (2024. tavasza) - azóta tudjuk ugye, itt csak nem tudtam, hogyan hozzam fel a 'mileszvelünk' témát, gondoltam hátha így kiugraszthatom a nyulat a bokorból; mint látjuk ez nem jött össze.
Írtad aztán (2024. tele), hogy nem mindegy, hogy egy működő kapcsolatban vannak hullámvölgyek, vagy az alapja van elbaszarintva. Ebben persze maximálisan igazad volt, és ez a része rajtam ment félre; de: egyrészt, azért elég hosszasan próbálkoztál/kitartottál, voltak nagyobb beszélgetéseink...akkor miért nem kukáztál az elején? És miért kukáztál mégis hosszú hónapok után? A szerződésemre már nehezen lehet fogni, hiszen azt akkorra tisztáztuk. Másrészt: basszus, itt mit is akartam mondani? Nehéz egyszerre sorozatozni és írni, de ennek ki kell most jönnie, viszont továbbra is ugyanúgy élvezem a Gyilkos elméket a háttérben, és nem tudom ignorálni. Áh, megvan. Hogy leszóltam a pszicho témájú olvasmányodat, és kijelentettem, hogy engem ne akarj megváltoztatni. Ehhez továbbra is tartom magam, ha úgy akarsz formálni a vizes kezeiddel, mint egy agyagdarabot; az nem fog menni - Te magad légy a változás, mondotta valaha valaki. Akarat nélkül annyit ér a kényszerítés, mint egy szatyor fing. Na meg persze, honnan kellett volna tudnom, hogy ezzel Te azt akartad jelezni, hogy látod, hogy zizi vagyok, de Te ezt is tudod kezelni? Sokszor mondják a férfiak, egyértelmű kommunikációt várnak a nőktől, mert az ilyen-olyan utalgatásokat nem értik...nos, ez alapján valószínűleg én is férfi lehetek (ezzel most jól szembementem az alaptörvénnyel, mert vagy férfi vagyok, vagy mint az infláció - nő); ezt az üzenetet aligha szűrtem le abból a képből. Bár ez pont nem Rád vonatkozik, de itt jegyezném meg kedves hímneműek; jó hogy frusztrált lesz a csajod, ha húzd meg-ereszd meg-et játszol vele: egyszer kedves vagy és törődő, másik alkalommal úgy nézel át rajta, mint a tisztára pucolt ablaküvegen. És hiába játszod a nagy macsót, hogy 'én megteremtem neki a biztonságot, neki csak élvezni kell' - hiába virítod a lóvét, amíg a viselkedéseddel azt üzened, hogy nem több két jól használható, kellemesen szűk lyuknál, és a very nagy biztonságból az érzelmi biztonság legapróbb morzsáját sem nyújtod a partnerednek, akkor nem vagy akkora ász, mint amekkorának képzeled magad. Fúh, ezen a ponton már látom is, ahogy felvillan az értesítés az instagramtól :)
Na de, vissza a kérdésekhez és a válaszokhoz. Talán azért nincsenek konkrét válaszaim, mert nincsenek kérdések? (Haha, oké, ezt én sem hiszem el. Nem tartalak annyira sötétnek, hogy ne tudnád, mire is várok választ pontosan; de akkor ám legyen). Tehát: ha úgy érezted, az alapozása is szarul sikerült ennek a háznak, miért nem vetettél véget ott, akkor a kapcsolatnak? És miért offoltál pont akkor, amikor? Aztàn miért visszakoztál a dologtól mégis? A 'mert nem bántottál meg úgy igazából annyira, szóval nem mondhatom hogy soha' nem elég jó válasz; valószínűleg a szomszédod se bántott meg soha, mégsem akartál vele újra összejönni (mármint nem újra, hanem úgy egyáltalán. Azt hiszem. Bár az a komódszereléses eset kicsit gyanús volt 🤔). Mi az, ami miatt azt mondtad januárban, MOST nem tudunk olyan kapcsolatot felépíteni, amire mindkettőnknek szüksége lenne? Egyáltalán, mi az oka a 'nem'-nek? Nem érzel semmit? Már a szakítás óta nem? Akkor miért próbálkoztunk (vagyis hát, úgy néz ki inkább csak próbálkoztam) tavaly tavasszal egy ideig? Miért olvasod a blogom továbbra is, miért sasolgattál hosszú hónapokon keresztül a social mediában, és miért írogattál néha random maileket, mikor úgy tartotta kedved? Csak a kontrollmánia miatt? Ha nem, mégis milyen kis pókfonál köti még a kíváncsiságod a személyemhez? Mindig az volt a taktikád, hogy a kínos kérdéseknél eltűntél? Ezt tényleg egy jó megoldásnak gondolod az őszinte kommunikációval szemben? Mégis mi az a tulajdonság bennem, amit szerettél, kedveltél; ami miatt azt mondtad volna: örökké, és még tovább?
És persze, a végére a legfontosabb: MEGFORDÍTOTTAD MÁR A KANAPÉT?!