Alapvetően elég szar sok mindenre allergiásnak lenni (RIP terveim a negyvenéves macskás öregasszony létre), viszont megvan a maga pozitívuma. Az antihisztamin álmosít, így viszont -legnagyobb meglepetésemre- már végigaludtam egy-két éjszakát, és jönnek a nagyobbnál nagyobb faszság álmaim is. Tegnap éjjel például azt álmodtam, eljött a zombiapokalipszis. Random csajokkal menekültünk egy nagyvárosban, ahogy egy kis időre leráztuk a zombi hadsereget kiderült, az egyik nő tud egy, a város alatt létező óvóhelyről, ami egy kvázi föld alatti mása a nagyvárosnak, de a pontos bejáratot nem ismerte. Addig keresgéltünk, egy betonlépcsőről kiderült, hogy műanyag, felemelhető, alatta pedig ott a lejárat az alternatív világba. Nem túl leleményes módon a belépő kód 1234 volt, ezzel egy három szobás lakásba jutottunk hatan. Berendezett, élelmiszerrel feltöltött, teljes összkomfortos lakásról volt szó. Nekem egy kb. tizenhat éves tinédzser fiú szobája jutott, iszonyú kényelmes ággyal. Úgy tűnt, ez az óvóhely lakás egy-egy konkrét családhoz tartozott, mert a tv-n be volt jelentkezve egy családi Netflix-fiók. Ebből adódott később probléma is, a 6 nőből hárman nem tudtunk megegyezni, hogy ugyanazt nézzük...kimerészkedtünk a lakásból így kiderült, egy komplett város rejtőzik a föld alatt villamossal, orvosi rendelővel, könyvtárral...egyetlen dolgot nem találtunk, ez pedig az élelmiszerbolt. Mint kiderült, minden lakáshoz tartozik két üvegház, zöldség-és gyümölcstermelésre alkalmas, a megtermelt többletért cserébe pedig húsáruhoz is lehetett jutni egy speciális piacon. Az üvegházak azonban tenyérlenyomattal nyíltak, a hűtőnk-fagyasztónk viszont gyorsan kiürült; ezen a ponton egy hatalmas veszekedésbe torkolott az élelmiszer-beszerzésre vonatkozó tanácskozás - itt felébredtem, az álombéli énem pedig valószínűleg éhenhalt. De jó neki.

Kedd délután kénytelen voltam kimerészkedni a városból, nagyon furán éreztem magam, a lakásom mégiscsak a legbiztonságosabb hely a világon. Persze, mindehhez végig kellett utaznunk a BÉCSI úton, hát komolyan sose lesz ennek vége...én persze még mindig reménykedem, hogy gondolsz rám mikor a mindennapjaim nézegeted, hogy egy apró szikrányi kétely még mindig van benned...nehezebb ebből kigyógyulni, mint egy autóbalesetből, ahol szilánkosra törted a tested. Kuurvára sokáig fog ez még eltartani.