Hogy Veled álmodok az nem újdonság, a téma már annál inkább.

Németországban találkoztunk, Anyád is veled volt. Ő legalább örült nekem. Csak álltam ott, bőgtem mint egy óvodás; csak annyit tudtam mondani, hogy..."Andor, szeretlek." Erre Te elkezdtél üvölteni, hogy hagyjam már abba, sosem szerettelek, azt se tudom mit akarok, egyébként is csak egy játék voltam Neked, el sem tudod hinni, hogy vehettem ezt komolyan...és otthagytál a francba. Anyád legalább integetett. 

Kisétáltam a tengerpartra, a víz döglött medúzák tömegeit sodorta a homokba. Gondoltam, milyen jó nekik...és megszületett a gondolat, csak besétálok a vízbe, és ennyi volt. Megtettem az első lépést, és...megcsípett egy lódarázs, én pedig néhány másodperc alatt belehaltam az anafilaxiás sokkba. Gyors volt és békés.

Erre pár másodpercre rá nem felébredek?! Komolyan, ez a kis örömöm lenne az életben, és még ezt sem lehet?!?! 

Annyira elegem van már.