Már követelés érkezett a svédországi beszámolómmal kapcsolatban, hát íme.

Kezdjük azzal, hogy valamiért nagyon nem volt kedvem menni, de mit volt mit tenni...meg aggódtam egy kicsit amiatt is, nem akad-e fenn a securityn a két kiló csabai-gyulai kolbász és mindenféle magyar édesség amit humanitárius segélyként szállítottam éhező honfitársamnak (igen, ahol nincs rezsicsökkentés és árrés-stop már mindmegfagytak és éhen is haltak), de szerencsére gond nélkül átsurrantunk.

Amit elfelejtettem előre tisztázni az időjárással: én északra a hidegért megyek - így eshetett meg, hogy kb. kéthónapos távlatban kifogtam a két legmelegebb napot Stockholmban és Uppsalában, 13 fokkal. A svédek, mint legyek a falra a szikrázó napsütésben, kifeküdtek napozni. Szombat délután, csak úgy. 

Ami gyorsan szembetűnt, és át is járt kicsit az érzés: a nyugodtság. Sok városnak/országnak megvan a maga ritmusa, Budapestiek az ideges rohanás, Londonnak a szűnni nem akaró lüktetés, Prágának a magával sodró turistaáradat, az olaszoknak a bájos káoszban való létezés. A svédeknek a nyugalom. Szombat, vasárnap is amolyan ráérősen nyüzsögtek, a legapróbb napsugarakat is meglovagolva (kivéve a fika-időt, akkor a cukrászdát rohamozták meg). 

A semláért. Igaza volt Briginek, hogy ebben az időpontban kellett mennem...bár első ránézésre azt hittem, egy jó fojtós kis édességbe harapok, kellemesen csalódtam. Nagyon kis könnyed tészta, a krém édes, a tejszínhab légies. Pont olyan kis kedves ez a sütemény, mint amilyen aranyos és könnyed maga Uppsala. Bár a folyóparton javarészt este sétálgattam, azt hiszem, felveszem ezt a várost Bázel mellé az 'itt tudnék élni' listára.

Ami azt illeti, egyre inkább úgy érzem a kül-de főleg belpolitikai helyzet fokozódása kapcsán, picsába az elveimmel hogy itt dögöljek meg, ebből az országból el kell húzni. Már nem csak elmenni, hanem szó szerint elmenekülni. Persze parádés időzítéssel csak elkezdtem a tanfolyamot ami szeptemberig tart, a vizsgáig kénytelen vagyok arra koncentrálni - utána viszont irány egy jó kis nyelvtanfolyam, a kapcsolataim felelevenítése, és irány a világűrbe és tovább - már ha addig nem történik valami csoda, és pusztul el az összes fideszes egyszerre és jön el az igazi demokrácia, de ennek az esélye százalékosan sajnos igen csekély. 

Mióta hazajöttem mást se csinálok, csak rohanok. Fül-orr gégésztől postára, onnan táskáért a #nemluxustáska projekthez (amit aztán dobhattam a kukába...emberek, ha ruhát-cipőt-táskát adományoztok, az nem azt jelenti, hogy azokat a cuccaidat adod oda, amiket Te lusta vagy levinni a szemétbe...ha Te rászoruló lennél, és kapnál egy koszos-büdös-kopott táskát, örülnél neki? Na ugye.); bevásárolni a projekthez, hazaugrani, el egy másik táskáért, másnap varrónő, aztán fodrász, aztán bolt, aztán meló...ma jutott végre időm főzni, mosni, és visszanézni az első óra videós anyagát - amiről nyilván lemaradtam, épp abban a pár órában voltam elfoglalva a repüléssel, mikor lement az első anyag. Tipikus. És ma jutott időm átnézni a képeket, és megírni ezt a posztot is.

Tegnap, mikor meséltem Ildinek, hogy a szájvízzel gargalizálás közben csuklottam egyet, amitől félrenyeltem a szájvizet, ami jól belémmart, még ma is köhögtem az irritációtól...na de a lényeg, az egészet valahogy úgy vezettem fel, hogy a világ legbalfaszabb dolgát vittem véghez az előbb, Ildi azt mondta, hogy ja ez jó, azt hitte már ráírtam valakire...

...hát, nem tagadtam, mert tényleg. Abban a hitben, hogy úgyis a spam-be mennek a leveleim, de azért hátha mégis elolvasod, ki tudja, mikor tör ki a harmadik világháború, lesz-e még alkalmam elmondani...a felvezetőben kitértem rá, hogy valahogy tudomásomra jutott tavaly, hogy Te is voltál Svédországban, és előttem a gépen egy csaj olyan kis mentolos cukorkás csövet vett elő, amilyet Te hoztál a cégtől, amit én jelnek vettem...szóval erre még válaszoltál is egy képpel a posztról, bár szerintem én nem ezt láttam (megjegyezném, bàr a bizalmas módban küldött levelek csatolmányait menteni vagy letölteni nem lehet, screenshotolni igen). Lényeg a lényeg, a 'magokat elvetettem', most már csak reménykednem kell, hogy serken belőlük valami a megfelelő talajon (tudom, öntözni is kell meg műtrágyázni, de most ettől tekintsünk el, egy hasonlat sem lehet tökéletes).

Na és már megint ott tartunk, hogy mindjárt éjfél, én rohadtul nem alszom, reggel úgy kelek mint a mosott kutyaszar, és egész nap azon agonizálok, hogy mindjárt elalszom...mire helyrebillenne ez az egyensúly, jön az óraátállítás, és októberig egy számomra baromira kényelmetlen idősíkon leszek kénytelen létezni.

Végezetül, illusztrációként kaptok egy képet a Vasa popójáról. Ha valaha is Stockholmba sodor Titeket az élet, a Vasa-múzeumot semmiképp se hagyjátok ki. Gyönyörű, monumentális, hipnotikus - órákig tudtam volna ott üldögélni és bámulni, annyira hihetetlen, hogy ez mind emberi kéz munkája - a 17. századból! (Igen, tudom, hogy hiába szép, ha hasztalan; de ne rontsátok már el a rajongásom, igazán köszi). 

Bár most egész keveset fotóztam, pár kép meglelhető instán.