Nem véletlenül vagyok szűkszavú mostanában - igen, megint valami butaságot csináltam...

Írtam Neked, amiben egyértelműen azt kérem, adj még egy esélyt. Pár levélváltás után, a legutóbbi válaszod után úgy érzem, félreértettél. Szerintetek?

Egyszer: azt mondod, nem volt semmi végzetes hiba a kapcsolatunkban, de az "első benyomások" olyan mély nyomot hagytak benned, amit nem tudsz félretenni. Nem is vitatom ezt, hibáztam és sokat; de pont azért kértem egy új lehetőséget, hogy megláthasd, mihez viszonyulok másképp az eltelt idő után, mint az elején. Ha ezt csak úgy leírogatná valaki, én sem feltétlenül hinném el; de ha nem adsz rá lehetőséget, nem tudom megmutatni...

A következő résznél akadt fent igazából a szemem, mert nem teljesen értettem, miről beszélsz - vagy én nem voltam egyértelmű az előző levelemben ezzel kapcsolatban, de valahol mintha elbeszélnénk egymás mellett. Azt mondod, egy évig voltunk együtt, ez túl rövid idő ahhoz, hogy életre szóló következtetéseket vonj le kettőnkről. Nekem ez olyan, mintha azt gondolnád, ha most elkezdünk dolgozni valamin, akkor egy végleges döntést kell hoznod, amiből nincs kiszállás - mintha felhajtanál egy autópályára, ahonnan innentől csak egyirányban lehet haladni, nincs pihenő vagy lehajtási lehetőség. Ahogy azt le is írtam Neked, én nem így látom. Tény: azt szeretném, ha újra lenne olyan, hogy "mi". De ez nyilván nem egy lánykéréssel kezdődne - először inkább baráti jellegű beszélgetésekkel, ahonnan aztán el tudunk jutni a mélyebb témákig; pl. mi az a tényező, amit abszolút akadálynak látsz velem kapcsolatban. Nem rohanva, nem követelőzve - mindig épp csak a következő lépést tartva szem előtt.

Nyilván ennek igen nagy akadálya lenne, ha van most valakid.

A másik pedig, ha kategorikusan kijelented, SOHA de ezer százalékosan soha nem lehet köztünk semmi, abszolút hidegen hagylak, mintha csak egy vadidegenként mennék el melletted a járdán. Ezt amiatt a sor miatt tartom nehezen elképzelhetőnek, ahol azt írod: azért valahol mélyen még mindig érdekel, ki is vagyok én igazán - ezért nézelődtél lopkodva, amin néha rajta is kaptalak. De tudod mit? Mi lenne, ha megkérdeznéd? Ha megpróbálnád kideríteni úgy, hogy beszélünk róla...? Bár nem vagyok feltétlenül statikus személyiség, ami a blogomban fellelhető ellentmondásokból is kiütközik néha, de határozottan fejlődőképesnek látom magam. 

Sejtem, hogy nem repesel az örömtől, hogy kiteregetem a részleteket országnak-világnak (haha, annak a pár embernek, aki még mindig felles ide néha-néha); de az üzeneteimre nemigen válaszolsz, az agyam bizsereg, és egy fokkal talán elegánsabb ez a megoldás, mint screenshotokat küldözgetni a levelezésünkről a barátaimnak, hogy közösen elemezzük ki a helyzetet.

Egy a lényeg: BESZÉLJÜNK! Írásban, szóban; egy kávé mellett Budapesten, Bécsben, vagy akár Kuala Lumpurban.

Egy picit próbáld félretenni az előítéleteid. Csak ennyit kérek.