A statisztikáknak sajnos annyi, pedig szerettem nézegetni. Köszi, blog.hu.
Ma, ahogy jöttem haza a Keletiből, nulla fok volt épp - és FÁZTAM. Mondjuk elfelejtettem sálat vinni (napszemcsit bezzeg nem), de mondom baszki, hát idefagyok. Aztán az sem tett különösebben jót a lelkivilágomnak, hogy nyitva felejtettem az ablakot tegnap, és 18,7 fokra hűlt a lakás. Good job.
Kutyául elfáradtam a napokban, főleg a majdnem 8 órás analitika gyakorlaton. Nemtom amúgy miért nemzeti hagyomány, hogy a hallgatók oktatására szánt eszközöket mind a dínók túrták ki valaki trágyarakás alól, és egyik se működik normálisan, de csöppet azért frusztráló azzal tölteni órákat, hogy várunk valamire, ami szar, hátha megjavul. De már kezdek hozzászokni. Még egy biológus/kémiás képzés, és nevetni is fogok rajta.
Eger amúgy borzasztó, egy végtelenül logikátlan felépítésű város. Oké, ott a vár meg a turistás belváros, de úgy azon kívül a közlekedés katasztrófa. Tegnap leszánkáztam a Leánykáról, mondom kimegyek a Tescoba beszerezni valami élelmet. Esküszöm, mindegyik busz ugyanabba az irányba megy, de lehetőleg egyszerre :D Visszafelé ugyanez a szitu, elment fél órán belül vagy 3-4 járat, aztán egy óráig semmi. És persze a városnak azon részében, ahol én mozgok, az égvilágon semmi nem jár :D Esküszöm, a diplomaosztóm után SOHA a büdös életben nem teszem be oda a lábam. Az Egri csillagok is szar.
A napokban többször is álmodtam a dínóval. Egyik éjszaka egymás után volt a biciklis és a síedzőm (edző, NEKEM, érted :D), rá következő éjszaka meg valami SS tiszti egyenruhában magyarázott nekem valamit, ami felettébb gyanúsan jól állt a sváb kis testének. Aztán tegnap (vagyis ma) éjszaka szintén nácikkal álmodtam, egy koncentrációs táborban akart épp megverni egy tiszt, mikor fél öt körül felébredtem, aztán vissza se tudtam aludni.
Ps.: komolyan képesek voltak behívni alkalmassági vizsgálatra A SZÜLETÉSNAPOMRA?! Hát milyen világ ez?
