Február második hétvégéjét Bécsben töltöttük, 13-án hétfőn jöttem haza. Megemlítetted, hogy így az első közös Valentin-napnak lőttek...én pedig kifejtettem, mekkora baromság ez, leginkább virágosok meg a porfogó szivecskés plüssöket árusítók ünnepe, és egyébként sem egy napon kellene szeretni a másikat, meg hogy én soha nem is ünnepeltem ezt a napot (a romantika mintapéldánya vagyok, nem?). Persze, Te sem ilyesmire gondoltál, csak egy jó vacsi otthon vagy egy szelet süti pluszban...hát jól van, mindenesetre az 'együtt' úgysem valósulhat meg némi logisztikai nehézség miatt, úgyhogy "1:0 ide".
14-én este ügyeltem, utána bevásároltam a #nemluxustáska kampányhoz (igen menő, adományozzatok Ti is a női/menstruációs szegénység ellen). Feltűnően többször megkérdezted, hazaértem-e már; őszintén nem gyanítottam semmit. Aztán belépve a lakásba megláttam egy tulipános virágdobozt, benne a fenti kísérőkártyával. Persze, egyrészt iszonyú menő ilyen meglepetésre hazaérni, virágot küldeni pedig olyan romantikus filmes klisé...na de az én figyelmem nem éppen ez az aspektus ragadta meg, hanem a kártya szövege. Ami a saját bevallásod szerint kissé kontrollmániás személyiségeddel együtt egy picit megijesztett, hiszen ez így együtt annyit jelent, totálisan figyelmen kívül hagyod a másik véleményét/igényeit; csak a Te győzelmed számít. Hiába hozok nehezen döntéseket és néha szeretem ha ezt más teszi meg helyettem, természetesen csak a véleményem figyelembe vétele és tiszteletben tartása mellett. Istenesen lebasztalak telefonon keresztül, azt hiszem ez a kirohanásom is vert egy méretes szöget a kapcsolatunk koporsójába, érezhetően visszahúzódó és egykedvű lett a kommunikációd ezután egy ideig.
Na és persze időközben kiderült ez egyik fő nehézségünk is, amit TÉNYLEG nem titkoltam szándékosan, egyszerűen bele sem gondoltam, hogy a határozott idejű munkaszerződésem azt jelenti, 2024 májusáig fixen kötve vagyok a munkahelyemhez. Legalábbis ekkor még azt gondoltam, hogy májusig...
(Ezeket a sorokat a valamikori beszélgetéseink visszaolvasása után írom, amivel nem könnyű dinamikusan haladni, de akár egy betűt is felidézni belőle. De azért igyekszem.)
