Kezdésnek elmondanám, hogy túl sokat dolgozom. Minden egyes "szkeptikus" szót "szeptikus"-nak olvastam a beszélgetésünkben.

Míg el nem felejtem, ahogy a gondolataim  90 százalékát a megszületésük pillanatától számított 10 másodpercen belül...szóval, egyszer leírtad, Te attól félsz, úgy érhet véget ez a kapcsolat kettőnk között, hogy nem próbáltunk meg mindent. Hát, ha Te így félsz, milyen mikor bátor vagy? 

Na de, hol is hagytuk abba? Ja igen, az a bizonyos beszélgetés. Totálisan beszartam, és lehetséges, hogy már előre eljátszottam a nagyjelenetet a barátaimnak, miszerint most van vége, vége mindennek, SAJNÁLJATOK. A beszélgetés egyik napirendi pontja ugye az én gyerek-nem-vállalási terveim voltak. Persze, értem én, hogy nagy volt a váltás a mániákusan mindenáron gyereket akaró exed és az én childfree hozzáállásom között, de ezt már az első perctől kommunikáltam, nem volt titok. Talán emiatt aggódtam kevésbé. A másik pont már egy aggodalmasabb kérdés volt, a hogyan tovább, avagy bírjuk még így másfél évig? Persze galád módon már a blog leírásában elspoilerejztem, hogy nem - na de ez nem ekkor dőlt el. Az ezutáni körülbelül egy hónap részemről a csuriba tett ujjakról és a bizonytalanságról szólt. Kommunikáltunk, de inkább csak felszínesen. Igyekeztelek csipkedni utalgatásokkal arra, szeretném már ha találkoznánk - nem mondtad ki konkrétan, hogy ne menjek Hozzád, de mikor kijelentettem, hogy csak meghívásra indulok, nem érkezett invitálás. Pedig vágytam vissza Bécsbe. A bizonytalanság viharában arra a következtetésre jutottam, ha az eddigi kritizálós hozzáállást képviselem a továbbiakban is Béccsel és a némettel kapcsolatban, nem sokáig kell törnöm ezen a fejem, így szerettem volna kipróbálni, milyen az, ha más szemmel nézve vetem bele magam a városba. De erre heteket kellett még várnom.

Nekem sem könnyű három hónapra előre gondolkodni a nyári terveimet illetően, és még téged is ezzel nyúztalak a szabadságaim miatt - tudom, nehéz, de ezt sem azért erőltettem ennyire mert nem volt jobb dolgom vagy kényszeres tervező lennék, hanem hogy minél több, lehetőleg minőségi időt tölthessünk együtt. És nem esett jól, mikor ignoráltad az ezzel kapcsolatos kérdéseim, és ez még a későbbiekben is visszatérő motívum lesz, mint a frusztrációm okozója.

Május közepén hazautaztál Magyarországra, ekkor találkoztunk újra. Szuper kis programot találtál ki erre a rövid időre, és nagyon örültem újra a tásaságodnak. Ahogy azt mondtam is később, minél tőbb időt töltöttünk külön, annál nehezebb volt a visszahangolódás: egy hét még oké, két hét éppen elviselhető, három hét sok. Én próbáltam törekedni arra, hogy ez utóbbit minél kevesebbszer kelljen átvészelni, de nem mindig rajtam múlott. Na de itt úgy tűnt, helyrebillentek a dolgok, és azt is kimondtad, talán a dolgok átgondolása után tudatosabban tudjuk folytatni a dolgokat. 

Egyelőre működtünk tovább, minden a maga nemében haladt előre. Egyelőre...