A gondolataim felét tegnap ügyesen lefelejtettem, most pótolnám.

Nos, először is: eddig bírtuk; én is, Te is. Már ami a kommunikáció-és kapcsolattartás mentes kapcsolódást illeti. Ennyit a kitartásomról.

Másrészt, írtam tegnap az optimista, reményteli felhangolt időszakaimról - ezeket természetesen egy lehangolt, nagyon mélyre zuhanás követi. Ma a kis nyugtató éneklős félórám végigbőgtem; minden egyes szóról, minden levegővételről Te jutottál eszembe.

Zuhanyzás közben pedig eszembe jutott, a 'jelen körülmények között' után, nem mondtad ki kerek-perec, hogy sem most, sem soha többé nem akarod, hogy nőként az életed része legyek.

Hogy segítene-e?

Valószínűleg nem, maximum csak abban, hogy még jobban utáljam az egész világot, de legfőképpen saját magam.