Csigaszerűen körbetekergő papírvékony, édeskés tésztarétegek közül kicsorduló isteni vaníliakrém. Épp hogy beleharaptam, már csordult is végig a szám szélén a fűszeres krém - nem gejl édes, és ami fontos, nem csak a croissant közepébe jutott, csordultig volt töltve egészen a szélekig. Régóta szemeztem már az Á table munchaival, a kacsamájas croissantok azonban mindig elrettentettek, azért annyira valószínűleg nem lennék odáig, az édes péksüteményeik és sima süteményeik viszont igen vonzóak. Ma este engedtem a csábításnak, egy baguette mellett egy bogyós gyümölcskenyér és a már említett vaníliás croissant lapult a csomagban. Nem is bírtam ki hazáig, már a Madáchon nekiestem a már említett fogásnak, amikor is...

...csöngetnek. A szám szélén a vaníliás töltelék helyett a saját nyálam csorgott végig, szó szerint édes álmomból riasztott fel a csendet kegyetlenül keresztülhasító csipogás. Nem vártam senkit, de az első gondolatom az volt: talán Te vagy? Talán ma valóra válik minden titkos fantáziám; eljöttél, itt vagy és már soha nem hagysz magamra...az agyam csúnyán kiröhöghetett, mert nem adott utasítást a végtegjaimnak a mozdulatsorra, hogy felkeljek és beengedjem a bekéredzkedőt.

Hát így élek én. Egyszerre várlak a tér és idő minden létező vetületében; hogy megjelensz, hívsz, írsz, csakis velem akarod és soha többé nem hagysz el - emelett felkészültem, hogy a sok utalgatás és a legutóbbi bejegyzésem-beli kérés hatására reggelre ott vár az e-mail, hogy véglegesen is véglegesítsd amennyire csak lehet: a nullánál is kevesebb esély van arra, hogy a mi utaink valaha még keresztezik egymást. Most tényleg, mondjátok már meg, annyira sokat kérek?  És mondhatod persze, hogy Te ezt már lezártad; nem érdekel és nem akarsz vele foglalkozni -

de akkor miért követsz még mindig?