Lehet, hogy ezt a képet kiraktam már ide, na de az aranyhal memóriámmal nem könnyű ám követni az ilyesmit. 

Mindig azt hiszem, többször már nem baszhatom el, és mindig arra a következtetésre jutok, hogy DE!

Úgy ragaszkodtam a no contact lehetőséghez (persze úgy gondoltam, ha a 'soha' az egyetlen opció, ne akard már követni a mindennapjaim - nem mintha bármi érdekes történne bennük), hogy eszembe se jutott, amiről már írtam, és amit tennem kellett volna: kihúzni belőled, miért nem tudsz elengedni és ràfeküdni erre a vonalra, hátha hasznomra vált volna.

Komolyan, ahhoz már hozzászoktam, hogy mindig hamarabb beszélek, mint gondolkodom (és rajtad kívül még soha nem ütöttem meg emiatt a bokám); de hogy ekkora faszságot csinálok, és ennyivel később esik csak le...mindig tudok meglepetést okozni, még magamnak is.

BÉCSBEN AKAROK ÉLNI VELED!

Ennél készebb erre már nem lehetek, és úgy akarom, mint soha semmit még a világon. Készebb talán akkor lehetnék, ha lenne itthon egy saját lakásom és perfekt némettel kérném a kleine Schwarze-t (ami espresso, és nekem az is marad). A lakást már kinéztem, már csak lottóznom kellene, hogy a fedezet is meglegyen rá...mert hogy önerőből sosem lesz, az olyan biztos, mint hogy semmi nem nyugtat meg annyira, mint a sorozatgyilkosos sorozatok. Van ennek vajon valami tudományos magyarázata? Hiába láttam már mindegyik részt többször is, ugyanolyan lelkesedéssel bámulom, mint egy kisgyerek a Hupikék Törpikéket szombat reggel hétkor ?

A hétvégén már nagyon közel álltam hozzá, hogy írjak Neked egy mailt...remélem tényleg átirányítottad a leveleim a spam mappába ? és nem ígérem, hogy legközelebb is ki fogom bírni. Szóval ne lepődj meg nagyon. 

Kár, hogy Te nem blogolsz. Na ez már megint egy igen elhamarkodott kijelentés, mert ha rólam csupa rosszat írnál és egy másik nőnemű utáni ömlengésed olvasnám, nem lennék boldog...még annyira sem, mint most.

Kár, hogy nem tartok farsangot; imádnám a bohóc jelmezt.