Amit az előző bejegyzésemből kihagytam, és nagyon fontos: a francia és a svájci rendőröknek is rendkívül jó segge van. Nem mertem lefotózni.

Bár nyilván kihagyhatatlan volt a lehetőség erre a kis utazásra, némi félelem azért volt bennem, és nem is volt alaptalan. A német nyelvi környezetből automatikusan Rád következtet az agyam, sajnos ez ellen nem nagyon tudok mit tenni. Bár a lobotómia egyre vonzóbbnak tűnik...

Komoly előítéletekkel élek/éltem a DACH régió lakóival szemben, ezt sosem titkoltam. Felsőbbrendűnek, gőgösnek, elérhetetlennek tűntek - az osztrákokkal kapcsolatban már lehullott a szememről ez a hályog, németekkel viszont, főleg svájciakkal nemigen találkoztam. Eddig. És sajnos az a helyzet, hogy nagyon megkívántam az ottani életet. Bézel kilóra megvett, bár ahogy nézegettem az álláslehetőségek között, a német és az angol mellett a francia nyelvtudás is elvárt - vagy legalábbis előnyt jelentő - tényező, így az igencsak ki van csukva. De Lörrach is csodás, Freiburg, a kisebb német városok...bár eléggé megbízhatatlan, láthatóan nagyon népszerű a vonatos közlekedés, és a helyi polgárok sem emberevők. Ezeknek a tényezőknek a sajnálatos együttállásából az következik, hogy iszonyúan elkezdtem rá vágyni, hogy ott éljek - de már nem lehet. Egyrészt, a létezés minden attoszekundumában Te járnál a fejemben a német környezet miatt, másrészt a korábbi elméletem még mindig él, miszerint ez a büntetésem, hogy ebben a posványországban kell megrohadnom a picsába.

Egyébként, megint nem tett jót, hogy írtál nekem, kétszer is. Ilyenkor mindig elindul a reménykedés, hogy meggondoltad magad, vagy legalábbis átbeszélnéd még egyszer...de nyilván nem, most sem, szimplán csak unatkoztál, vagy szórakoztél kicsit. Itt jegyezném meg, a titkos vagy milyen üzemmódban íródott, 24 óra műlva megsemmisülő levél nem rossz ötlet, de a nők elsődleges fegyvere, a schreenshot ellen nem sokat ér :)

Ps.: ezúton is üdvözlöm ismét a kis barátnőd Annikát; akár Te küldted akár magától talált vissza. Ha már úgyis annyira odavan Olaszországért, majd csak azután veszek tőle újra érzékeny búcsút - ezúton örökre - ha hazaértünk.