Bár ötig még nem tudok elszámolni, mielőtt kinyitom a szám (vagy pötyögésre utasítom az ujjaim), kettőig már simán megy. Fejlődőképes vagyok.

Azért részben még mindig megbánok dolgokat, az előző bejegyzésem egy kicsit éles hangú lett - megpróbálok konkretizálni és egy kicsit simítani rajta...ha úgy tetszik, kivasalom gőzölőssel. Nem szoktam vasalni.

Szerintem még '23 október-novemberében mondhattad, pontosan tudod, milyen rossz, ha nem kap válaszokat az ember. Konkrét válaszokat én sem kaptam. Persze, írtál sok mindent - hogy visszatértem az 'én sohanemtanulokmegnémetül' és 'sohanemlátommárBécset' érába (2024. tavasza) - azóta tudjuk ugye, itt csak nem tudtam, hogyan hozzam fel a 'mileszvelünk' témát, gondoltam hátha így kiugraszthatom a nyulat a bokorból; mint látjuk ez nem jött össze.

Írtad aztán (2024. tele), hogy nem mindegy, hogy egy működő kapcsolatban vannak hullámvölgyek, vagy az alapja van elbaszarintva. Ebben persze maximálisan igazad volt, és ez a része rajtam ment félre; de: egyrészt, azért elég hosszasan próbálkoztál/kitartottál, voltak nagyobb beszélgetéseink...akkor miért nem kukáztál az elején? És miért kukáztál mégis hosszú hónapok után? A szerződésemre már nehezen lehet fogni, hiszen azt akkorra tisztáztuk. Másrészt: basszus, itt mit is akartam mondani? Nehéz egyszerre sorozatozni és írni, de ennek ki kell most jönnie, viszont továbbra is ugyanúgy élvezem a Gyilkos elméket a háttérben, és nem tudom ignorálni. Áh, megvan. Hogy leszóltam a pszicho témájú olvasmányodat, és kijelentettem, hogy engem ne akarj megváltoztatni. Ehhez továbbra is tartom magam, ha úgy akarsz formálni a vizes kezeiddel, mint egy agyagdarabot; az nem fog menni - Te magad légy a változás, mondotta valaha valaki. Akarat nélkül annyit ér a kényszerítés, mint egy szatyor fing. Na meg persze, honnan kellett volna tudnom, hogy ezzel Te azt akartad jelezni, hogy látod, hogy zizi vagyok, de Te ezt is tudod kezelni? Sokszor mondják a férfiak, egyértelmű kommunikációt várnak a nőktől, mert az ilyen-olyan utalgatásokat nem értik...nos, ez alapján valószínűleg én is férfi lehetek (ezzel most jól szembementem az alaptörvénnyel, mert vagy férfi vagyok, vagy mint az infláció - nő); ezt az üzenetet aligha szűrtem le abból a képből. Bár ez pont nem Rád vonatkozik, de itt jegyezném meg kedves hímneműek; jó hogy frusztrált lesz a csajod, ha húzd meg-ereszd meg-et játszol vele: egyszer kedves vagy és törődő, másik alkalommal úgy nézel át rajta, mint a tisztára pucolt ablaküvegen. És hiába játszod a nagy macsót, hogy 'én megteremtem neki a biztonságot, neki csak élvezni kell' - hiába virítod a lóvét, amíg a viselkedéseddel azt üzened, hogy nem több két jól használható, kellemesen szűk lyuknál, és a very nagy biztonságból az érzelmi biztonság legapróbb morzsáját sem nyújtod a partnerednek, akkor nem vagy akkora ász, mint amekkorának képzeled magad. Fúh, ezen a ponton már látom is, ahogy felvillan az értesítés az instagramtól :)

Na de, vissza a kérdésekhez és a válaszokhoz. Talán azért nincsenek konkrét válaszaim, mert nincsenek kérdések? (Haha, oké, ezt én sem hiszem el. Nem tartalak annyira sötétnek, hogy ne tudnád, mire is várok választ pontosan; de akkor ám legyen). Tehát: ha úgy érezted, az alapozása is szarul sikerült ennek a háznak, miért nem vetettél véget ott, akkor a kapcsolatnak? És miért offoltál pont akkor, amikor? Aztàn miért visszakoztál a dologtól mégis? A 'mert nem bántottál meg úgy igazából annyira, szóval nem mondhatom hogy soha' nem elég jó válasz; valószínűleg a szomszédod se bántott meg soha, mégsem akartál vele újra összejönni (mármint nem újra, hanem úgy egyáltalán. Azt hiszem. Bár az a komódszereléses eset kicsit gyanús volt 🤔). Mi az, ami miatt azt mondtad januárban, MOST nem tudunk olyan kapcsolatot felépíteni, amire mindkettőnknek szüksége lenne? Egyáltalán, mi az oka a 'nem'-nek? Nem érzel semmit? Már a szakítás óta nem? Akkor miért próbálkoztunk (vagyis hát, úgy néz ki inkább csak próbálkoztam) tavaly tavasszal egy ideig? Miért olvasod a blogom továbbra is, miért sasolgattál hosszú hónapokon keresztül a social mediában, és miért írogattál néha random maileket, mikor úgy tartotta kedved? Csak a kontrollmánia miatt? Ha nem, mégis milyen kis pókfonál köti még a kíváncsiságod a személyemhez? Mindig az volt a taktikád, hogy a kínos kérdéseknél eltűntél? Ezt tényleg egy jó megoldásnak gondolod az őszinte kommunikációval szemben? Mégis mi az a tulajdonság bennem, amit szerettél, kedveltél; ami miatt azt mondtad volna: örökké, és még tovább?

És persze, a végére a legfontosabb: MEGFORDÍTOTTAD MÁR A KANAPÉT?!