Úgy alakult, az elmúlt napokban többen kérdezték, mégis mit eszek Rajtad annyira, vagy miért nem engedlek már el...?

Először az első kérdést nézzük, a rövid válaszom: mindent, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni. Hogy a humorod mellett komoly vagy, határozott, karrierista. Amire az elején azt mondtam, karót nyelt; azt mára egy negyvenéves férfi természetes, életkorhoz mért komolyságának tűnik - és lehet, hogy tanulnom kellene belőle. Amit túlzott karrierizmusnak gondoltam, ahhoz mára úgy állok hozzá, hogy csak a motivációnk más. Engem kevésbé mozgat a pénz, sokkal inkább a szakmai fejlődés. 
Ahogy rám néztél, ahogy hozzám szóltál; igazi nőként kezeltél akkor is, mikor nagyon nem viselkedtem úgy.

Nem tudlak elengedni.

Nem akarlak.

Amíg egy szikrányi remény is él bennem, addig biztosan nem. Te vagy az egyetlen ember, akiben megbízom annyira, mint saját magamban. Nem kapcsolatfüggő vagyok, mert Rajtad kívül másból köszönöm, de nem kérek.. Azt már biztosan említettem, hogy amit az életemben elértem, azt magamnak köszönhetem. Persze, a családom bizonyos tagjai mögöttem álltak amikor csak tudtak, de a seggem alá soha nem tolt senki semmit. Ha az ember hozzászokik, hogy az egyetlen, mindig fix pont az életében saját maga; mindig erősnek kell lenni, egy pillanatnyi gyengeség sem fér bele, az nehezen fog megbízni másokban. És már tudom, egy ilyen "érinthetetlen" attitűdhöz mennyire nehéz - ha nem lehetetlen - kapcsolódni...igazából hiába is próbálkoztál, amíg erre rá nem jöttem. Bár próbálkoznál újra...

Azt mondtam a legelején, ne akarj megváltoztatni; én így vagyok tökéletes. Azt továbbra is fenntartom, hogy ne akarj faragni, mint kés az agyagot - inkább adj támpontokat és időt, hogy rájöjjek, hol és hogyan formáljam magam úgy, hogy idomuljon Hozzád. És ehhez bizony kevés vagyok egyedül, ahogy sajnos egy egész kapcsolathoz is.

Tudom, érzem; hogy van valakid. Második, B terv, talonban tartott nem leszek soha. Vagy az első, vagy ne is legyek a sorban. De akkor miért nem tépsz ki a naplódból és dobsz el, mint egy rontott papírlapot?
Igen, ezt akarom, ha nem látod opciónak, hogy még egyszer, tiszta lappal megpróbáljuk. Nem kedvesen, nem finomkodva; csak kimondva a nyilvánvalót: sem most, sem soha ebben az életben nincs realitása a kettőnk párosának, kitörölsz-letiltasz és kész. Ezt kértem eddig, ezt kérem most, és ezt fogom kérni még nagyon sokszor, ha most nem teszed meg.

Azt is megkérdezték ma tőlem, miért nem beszélünk arról, hogy tegyünk egy újabb próbát...mert Te csak akkor kommunikálsz, mikor Neked van mondanivalód; a kérdéseimre nem reagálsz - így még ha könyörögnék is hiábavaló lenne, de azt nem is fogok. Nem mintha túl sok méltóságom maradt volna még. Persze, ha más mesélné nekem ezt a szituációt, én is azt mondanám, hagyd a francba; ez a hallgatás olyan hangosan sikít, mint a kollégám felső szomszédja szex közben...a saját agyam is ezt kiabálja, ne csináljak már bohócot magamból; de a szívem nem enged. 

Emlékszem, december végén/januárban azt mondtad, beszéltél a velem kapcsolatos dilemmádról érintőlegesen a hugoddal is, aki csak annyit mondott: ne húzd sokáig. Most pedig valószínűleg azt mondaná, ha tényleg semmit nem akarsz tőlem, tedd már meg amit kérek; egy mondat két kattintás, és vége. Egyébként komolyan kérdezem: nem unod?

Mindjárt itt van 2025, és én hiszek abban, hogy egy új évet tiszta lappal kell kezdeni. Te mit gondolsz erről? Egyébként furcsa mintázatra bukkantam ma a gondolataim cikázása közben: a páros számú évek számomra borzasztó szerencsétlenek, a páratlanok viszont mindig jók. Bár Te lennél a kabalám 2025-ben...

Ennek a csodás bejegyzésnek végül se füle se farka nem lett, de legalább nem mentem aludni időben, pedig holnap dolgozom. Néha komolyan elgondolkodom, miért nem lettem inkább Onlyfans -"modell", és árulom a fingom pár száz euróért...akkor tuti nem kellene korán kelnem.