Köd előttem, füst mögöttem...ha százszor nem hallgattam meg ezt a számot az elmúlt hónapokban, akkor egyszer sem.

Iszonyú gyors hangulatváltásaim vannak. Délelőtt még magam számára is meglepő szenvtelenséggel jelentettem ki, a történet kifújt, fejlemény nem várható...délután pedig minden akaraterőmre szükség volt, hogy ne a könnyeimmel szaporítsam a feldolgozandó mintáim mennyiségét. Elementáris erővel tört rám a hiányod, legszívesebben mindent félredobva rohantam volna az első Bécsbe tartó vonathoz, hogy aztán...mit tehetnék, mit mondhatnék úgy mégis? Ha bármi, amit eddig mondtam Neked nem hatott meg, minden hiába; maximum egy zaklatás miatti feljelentéssel lehetnék gazdagabb. Maximum saját szememmel láthatnám az utódom, és beküszönhetnék, hogy "Helló, én basztam el annyira a kapcsolatom Andorral, hogy hozzád meneküljön, nagyon szívesen" - de ennyire azért nem vagyok mazochista. Mert abban azért a csirkeól szakértő szekció (egyszerűbben a barátnőim) tagjai egyetértenek, a január közepétől-végétől február közepéig tartó hirtelen véleményváltozásod oka nemigen lehet más, mint egy másik. És ez számomra abszolút kizáró ok, hiszen az egyértelmű, hogy nem leszek pótlék; második, csak a maradék. Persze ha az a varázslatos helyzet akalulna ki, hogy miattam nem működne mással; én járom át a gondolataid és nem tudsz szabadulni az emlékemtől...paff Linda bazmeg ébredj már fel, és húzd ki a kezed a biliből.