...akkor most megpróbálom harmadik nekifutásra megírni ezt a bejegyzést, ha már a gépem mondott kétszer is offot, én pedig voltam olyan hülye, hogy nem mentettem közben.

Prága akár tökéletes is lehetett volna. Sikerült olyan közös úticélt találnuk Bettivel, ami nem a balkáni Tirana és nem is kell hajnal egykor transzferért rohangálnom Zadarban; mindkettőnknek megfelelő az időpont és anyagilag is elérhető. Bettinek repülővel, nekem viszont vonattal - a kényelem és az olcsóság miatt Regiojettel, Bécs felé. Gondoltam csak kibírom valahogy, maximum bőgök egy jót. Odafelé ez még így is volt, még bennem volt az izgatottság az utazás miatt. Hazafelé próbáltam átaludni Ausztriát, esküszöm a bécsi szakaszon ki se nyitottam a szeme  - ennek ellenére, mint egy vibráló neonfelirat ugrott az agyamba a gondolat, és törölt ki hirtelen mindent onnan:

A N D O R.

És ezzel a csodás Prágai kiruccanás pillanataira olyan viharfelhők telepedtek, mint amilyenek tegnap érkeztek Budapest fölé, és az égből aláhulló özönvízhez hasonlóan mosta el a kellemes pillanatokat. Pedig tényleg jó volt. Bár a tárgyalási szituációkba Bettit küldtem, azon gondolkodtam, egy kis rákészüléssel még az én extraultrahiperpasszív angol nyelvtudásommal és egy kis Google-lel akár egyedül is menne; ideje lenne talá egyedül is elutaznom valahová, akár német nyelvterülettel is megpróbálkoznék egy kis rákészüléssel (Ausztria természetesen kizárva). Felmerült a júliusi szabadságom alatt London, meglepetésként még egy kis Svájc is szóba került - most viszont mér fixen nem megyek sehová, legszívesebben Firenzét is lemondanám, ha nem lennének meg a repjegyek. Az égvilágon semmi mást nem akarok, csak magzatpózba kuporodva fetrengeni az ágyamban - üdítő változatosságként a kálváriám kezdetéhez képest nem a netflixet, hanem a tv-t bámulom, közben rendíthetetlenül bőgök. Legszívesebben beteget jelentenék a melóban is, ha kell a gyakorlati megvalósítástól sem rettennék el, bármibe belenyalnék - ha kell mindenbe egyszerre aztán tali az ITO-n, csak ne kelljen megint bemásznom és egész nap a bőgést visszatartva hallgatni a bájolgásokat és úgy tenni, mintha semmi bajom nem lenne azon kívül, ahogy szokásosan utálom a világot. Összességében az lenne a legjobb, ha holnap reggel már fel sem ébrednék, bár nincs életbiztosításom - azt talán előbb kötni kellene, hogy legalább Anyém jól járjon a létezésemmel ezen a kurva bolgyón.

Úgy villannak fel az emlékképek tegnap délután óta, mint a kólareklámok a mozielőzetesek közben a másodperc töredékéig, mégis elérik, hogy kitöltsék az agyam 99,9%-át, csak ettől nem akarok pepsit vedelni az életem árán is - ez sokkal, de sokkal rosszabb. Az első metrózás, aluljáró vagy felszín, kocsival jöttem, hányszor vártam a vonatom Meidlingben vagy a Hbf-on (egy pillanatra kihagyott az agyam, mikor a kínai kiscsaj megkérdezte Meidlingben, "This station is héjbíef?" ), mikor elsírtam magam hogy haza kellett jönni, ahogy megláttalak a gép előtt nyújtózkodni, mikor felébredtem egy szombat délutáni szundiból este 7 körül, ahogy a lemenő nap sugarai táncoltak az arcodon...a nevetésed, a "Na heló", mikor felvetted a telefont, mikor a folytatás ígéretével hagytál ott a beszélgetés után az áradó Dunánál, és a "megváltoztak a körülmények, ebben a helyzetben ezt nem tudom folytatni" egy márciusi/február végi beszélgetésben. Egyszer azt mondtad, mintha különleges kapocs lenne közöttünk, ami ahhoz nem elég jó hogy működjön, de nem elég rossz, hogy megszakítjuk a kapcsolatot, ez neked sok fejtörést okoz...hogy aztán úgy dönts, esélyt sem adsz hogy átbeszélve az eddigi problémákat/nehézségeket, tiszta lappal próbáljuk meg önmagunk legjobb verzióját adni a másiknak. Amiből te könnyedén továbbléptél, én viszont a mellékelt ábra szerint képtelen vagyok. Az agyam romlott, selejtes; még mindig azt képzeli van benned egy szikrányi gondolat velem kapcsolatban, ami valaha fellobbanhat...komolyan, szerintem a homlokomra tetováltatom, hogy HÜLYE, hadd tudja az is, aki esetleg ezt nem olvassa. 
És annak ellenére, hogy majd' két hónapon keresztül húztad az agyam januártól, hogy rám kented amiért kiábrándultál pedig megmondtam, hogy valami egyszerűen nem oké épp fizikailag, de ebből kifolyólag a kedvem is gatya...hogy semmibe vetted a kéréseim az elérhetetlenséggel kapcsolatban pedig nagyon jól tudtad, ha nem tartod be csak fájdalmat fogok okozni magamnak, mégis a saját egod kiszolgálása volt a fontosabb (és a barátaim egyáltalán nem értik ezek ismeretében, miért sírok még mindig utánad)...ennek ellenére is jobban szeretlek, mint valaha bármit a világon. Ha akkor azt mondtad volna, nem bízol az elhatározásomban, végig mellettem leszel de egyedül kell eljutnom Bécsig, megtettem volna. És ma is megtenném, ha ott várnál a végén.

És most is úgy érzem, egyszerűen muszáj ezt elmondanom Neked; úgyhogy most írok egy szép hosszú emailt, vagy felhívlak, majd zuhany után eldöntöm...azt hiszem, megvan még a számod.

A épet azért kaptátok hiéna gck, bőgjetek Ti is velem. Bár még mindig nem láttam az Oroszlánkirályt sem, azt hiszem ez a jelenet hatásos lesz.