Ennyire, vagy még ennél is közelebb voltam ahhoz tegnap este, hogy írjak Neked/felhívjalak. Mindig emlegetem ezt a telefont, de valószínűleg nem lenne hozzá bátorságom, pedig ha le nem cserélted a számod, Whatsappon még megvan. Vajon felvennéd? Valószínűleg nem ismered fel a számom, és Te nem várod végig türelmetlenül, hogy lemenjen a csörgés, mert aki ismer tudja, hogy hiába hív telefonon ahelyett, hogy e-mailt írna...és ha fel is vennéd, bele mernék szólni? Ha igen, akkor is maximum annyit mondanék, mennyire szeretlek/hiányzol - azt meg már mondtam, és nem érdekelt.
Az meg, hogy írjak, már legutóbb sem volt jó ötlet. Vagy legalább ne válaszoltál volna, mert azóta nyilván azt várom megint minden légzéssel töltött pillanatomban...csak azóta legalább én nem írtam többet.

Egy barátom írta ma, ha meggyógyul, jövő hét csütörtökön utazik ki 3 hónapra Svájc mellé Németorszégba, és péteken érkezik meg....ami azt jelenti, a 20:40-es vonattal megy, és ettől egy órán keresztül tartó remegve zokogás jött rám, mert ugye Bécsen keresztül...most már nem remegek, csak bőgök. Ja, most meg írja a kis kollégám, két és fél órát beszéltek a toxikus exével, és már nem kiabált, és elismerte a hibákat, és jaj...kár, hogy nincs hányós emoji erre az emberre. Na mindegy, természetesen erről is rögtön az jutott eszembe, mennyit beszéltünk órákon át mi is..oké, megint zokogok. 

Igazság szerint, én nagyon próbálok rád haragudni és azt képzelni, egy szar alak vagy, és jobban jártam így...de nem. Azon kívül, hogy körülbelül a Nemzetközi Űrállomás röppályájának magasságából ejted/ejtetted a végterméked a kéréseimre, mégis Te vagy az, aki minden tökéletlenséged és különbözőséged ellenére, a tökéletes kőszikla voltál mellettem. Ezért is utálok elutazni, elmenni bárhová, most ez a szülinapi buli is Délegyházán...nem mondhatok mindig nemet (pedig legszívesebben az ágyból se kelnék fel), de már mikor elindulok tudom, mennyire szar lesz hazajönni. Megint itthon, egyedül, és tudom, hogy ez soha nem fog változni, Te már soha nem vársz rám sehol. Előtted ez nem zavart, sőt - alig vártam a következő alkalmat, hogy elindulhassak. Nem is tudom ezt igazán megfogalmazni...mintha a magabiztosságod szépen lassan, észrevétlenül ragadt volna rám is, csak másképp hatott - én nem karrierista vagyok vagy ilyen területen törtető, én a világot akartam felfedezni. És ha nem szeretsz utazni hát nem baj, nagyrészt nélküled, mert ha ott vársz és elmesélhetem, az majdnem olyan jó... most pedig a világ legokádékabb, legtehetetlenebb emberének érzem magam, hogy hagytam ezt elveszni. Még akkor is, ha az utolsó időben Te mondtál le rólam, hiába próbáltam megmutatni Neked azokat a változásokat, amik október óta zajlottak bennem.

Érdekelt egyáltalán?
Aligha.