Három munkamentes napom töltöm egymás után, a bevásárlást letudtam, elintéztem mindent, folyamatban a nagyon nagy takarítás. Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára. De ha úgy istenigazából belegondolok...mi értelme van?

Letörlöm a port a szekrényről, holnapra új réteg ver tanyát rajta. Felmosom a konyhát, holnap lecsöpögtetem a megmosott barackról lecseppenő vízzel. Kisúrolom a kádat és tükörként csillog az összes csap, egy hét múlva már vízkőtől terhelve szürkéllik a kék csempe mellett.

Elutazom valahová, előtte legalább van mit várni, utána viszont ugyanabba a nihilbe zuhanok vissza, ami előtte is körülvett. Megeszem egy finom fogást, öt perc múlve már csak az emléke marad velem.

Pont, mint Te.

Jobb lett volna, ha soha nem találkozunk, akkor most nem tudnám, milyen az az élet, milyenek azok a pillanatok, amik minden szürkeséget és sötétséget a szivárvány minden színében és fényben ragyogóvá tesznek. Nem hiányozna, nem tépne szét atomjaimra, mert fogalmam sem lenne, hogy ilyen is létezik.

Hamarosan itt az ősz, azután a tél; a legszebb szakaszai az évnek. Végre nincs hatezer fok, jön a halloween, aztán a születésnapom, majd a karácsony. Imádtam ezeket, vártam mint egy kisgyerek: dekorok, filmek, ízek, hangulatok. Most rettegek tőle, mert ez az első - amit még sok fog követni - amit még úgy tényleg, igazán nélküled kell töltenem. Bár legalább egyedül, és nem kell félig vadidegeneknek jópofiznom valami béna jelmezekkel teli buliban, sem azt nézegetnem London közepén, mikor jön haza a legközelebbi gép, mert nem tudok tovább jópofizni...de akkor is csak a semmi lesz. Napról napra, pontosan ugyanaz, és bár vígasztalnia kellene a ténynek, hogy legalább minden egyes ilyen eltelt nappal közelebb kerülök hozzá, hogy végre kipusztuljak, ahhoz még nagyon sok ilyen napot végig kell szenvednem. Bár kómába esnék...most legalább a lábam se szőrös. Vajon legyantázzák az ember lábát az intenzíven, miközben eszméletlenül heverészik a gépek között? És ha ezt külön belefoglalom a végrendeletembe? Bár az a halálom után lép életbe (nyilván akkor sem szeretnék szőrös lábakat), de ha valaki felrántja a takarót a lábaimról és felkiált, hogy 'fúj baszki, micsoda dzsungel' az mennyire ciki már? És ha ezt egy külön rendelkezésben (szigorúan ügyvéd által ellenjegyezve) szorongatom majd a kómás kis kezeim között, vagy szorosan a személyes adataim mellett tartom hogy biztosan megtalálják, mennyire lesz kötelező évényű az osztály dolgozóira, a kórházra nézve? Fel kell hívnom a jogi osztályt.

Nagyon szeretlek.