Na most nem a Tisza, hanem a D betűs.

Van az árvízben valami hátborzongatóan fennséges. A 21. század negyedén vagyunk, az AI szépen lassan átszövi a mindennapjaink; önvezető autók jelennek meg az utakon...már-már azt hinné az ember, ő a világ királya.

De a természet ezt mind leszarja. Reagál a tevékenységünkre; ha kell özönvízszerű esővel, ami a vízgyűjtőkről összegyűlve egy-egy nagy folyónkon árhullámként vonul végig. Nem kérdez, nem szól; jön és pusztít, majd szép komótosan elvonul. És ebben a csendes -vagy kevésbé- jövés-menésben olyan erőt fitogtat, amit szájtátva bámulunk, mert ha védekezni tudunk is ellene, megállítani lehetetlen.

Bár szolgálatunk alá hajtottuk már a bolygó majd' minden erőforrását, azért bizony még mindig -és örökké- ő az úr.

"Azért a víz az úr."

Nyilván ebből a történetből sem maradhatsz ki, hiszen a karácsonyi árhullám idején találkoztunk utoljára - akkor rá tudtalak venni, hogy kimondd a végét, pedig akkor pontosan nem ez történt. Most pedig...valahogy majd csak meggyőzlek.