A fizikai fáradtságot viszonylag könnyű kipihenni, a mentálisat még manapság sem ismerik el sokan. Ha egész nap zsákokat pakolsz és bizsergő izomláz van a felkarodban az menő; az már kemény munka. Ha napokat egymás után, 8-10-12 órában, úgy maximim két pihenővel feszített koncentrálással töltesz, senkit nem fog érdekelni, és ha azt mondod csendre és nyugalomra vágysz, csodabogár leszel. Egészen hozzá lehet szokni.

Csináltam valamelyik este pár screenshotot instán, a kis fejed karikája nagyon viccesen több esetben is a barátaim kis karikái közé szorult. Mintha csak védeni akarnának...mintha tudnának. Az egyik ilyen fotóval akartam kezdeni ezt a bejegyzést, de mire megszerkesztettem (körbevágtam, kitakartam a nevek felét és felismerhetetlenné homályosítottam az arcokat - rohadt személyiségi jogok) őket, egy értékelhetetlen homályos szar lett az egész. Mint a kapcsolatunk...mire én felnőttem a feladathoz, már nem volt feladat.

Gondolkodtam mindenféle viccesen ironikus utaláson, de most egyszerűen nincs kedvem hozzá: baromi szarul esett, hogy direkt a képembe toltad a karácsonyi vásárok nyitó időpontjait. Gúnyolódsz (ezt képtelenség máshogy értelmezni) úgy, hogy pontosan tudod (mert nem vagy hülye), miattad nem fogom ezeket soha látni, mert képtelen vagyok rá. 

Nem tudom ezt már hová tenni; tele a polc, és nem lekvárral.