Tudom, tudom; korábban azt mondtam, nem lesz több ilyen poszt; de a mondanivaló néha olyan, mint a fing: ha ki kell jönnie, úgyis utat tör magának.

 Elcsesztem, megint. Az eddigi semmi is több volt a mostani semminél; még a kis fejed nézetegése (még a véletlenül elkapott is) jobb volt a teljesen no contactnál. Ott legalább még bennem volt a remény, hogy na, tessék; mégis lehet valami...mára még az a mail is törlődött a kukából, amit még január elsején írtál.

Hiányzol, nagyon. Ha csak a hangodat hallhatnám...

Még az a kicsi is hiányzik, amit eddig legalább láttam belőled...de tegnap (nagyon nehezen bár, de) kibírtam, hogy ne írjak mailt vagy sms-t a születésnapodra, amit biztosan olvasol...a blog oprendszerek szerinti megtekintési statisztikában nagyon feljött a Mac OS (Te voltál gondolom a Linux, ami értelemszerűen csökkent), szóval itt szerintem már nem annyira garázdálkodsz.

Sikerült belelovallni magam a gondolatba, hogy valaki más teszi a gyertyát a tortádra, amit világmegváltó kívánságok után elfújtál; ezt a tudatalattim egy szép kis álom-sztorivá gyúrta össze: azt a zseniális ötletet sikerült kitalálni, hogy átnézem a lakásodat; ehhez vízszerelőnek öltözve engedtem magamnak bebocsátást (nem mondjuk, hogy betörtem, az olyan durván hangzik). Mondjuk ez a fedősztori sem tökéletes éppen, mert azt hiszem, a vízszerelők ritkán törnek be az ügyfelek lakásába - ezen még dolgozni kell. Ahogy megfeledkeztem a rohadt kamerákról is, de gondoltam, ha már idáig eljutottam, (kicsit gyorsabban bár, de) befejezem a piszkos munkát...beléptem a fürdőbe (amit átépíttettél, KÁDASRA 😍) , és sajnos megtaláltam, amiért jöttem...három különböző flakon hajlakk a mosógép tetején. És esküszöm, még azt is elhittem volna, hogy Te használod, ha nem lennél TELJESEN KOPASZ. Elkeseredésemben későn eszméltem, hogy talán kicsit sietni kellene; a bejárati ajtón visszhangzó kopogás zajára riadtam fel...hirtelen kiszökkentem a nappaliba, onnan ki a kertbe; felkaptam egy ásót, és...elkezdtem felásni a kertet. Hogy ez volt-e a legjobb megoldás a kieérkező rendőröknek megindokolni egy illetéktelen behatolást, sosem tudjuk meg; mielőtt kikérdezhettek volna, felébredtem.

Lehet, igazából csak lerázni akartál a januári beszélgetésünkkor, és nem gondoltad, hogy a no contact segíthet számodra rájönni, van/lesz-e hiányérzet benned irántam...és ez csak a felejtést gyorsítja? Ragaszkodnom kellett volna hozzá, hogy ott és akkor fejtsd ki, hogy mik azok a tényezők, amik miatt 'nem', és mi az, ami miatt mégsem engedsz el teljesen, és ezt meglovagolni (ha már Téged nem lehet 🙄)...

Jaj, de nehéz az életben jó döntéseket hozni.

Egy kicsit amúgy az is zavar, hogy a lehetőségeimhez képest jelenleg a 'csúcson' vagyok az életben...innentől vagy irreális, vagy túl nehéznek tűnő célok válnak. Irreális nyilván, hogy Bécsbe költözzek hozzád, mert ehhez egyedül kevés vagyok. Továbbtanulni emellett a munka mellett nem fogok tudni, és bár nyilván a szakmán belül sosem lehet eleget tudni, papírom erről nem lesz. Írnom kéne már a cégnek, aki a kriminálpszichológiai kurzust szervezi; tanulhatnék nyelvet...de ezeknek a gyakorlatban nem veszem hasznát (a nyelvnek még talán, de mostanában még csak utazni sem utazom annyit). 

Túl nehéznek tűnő cél, amire nyilván itthon mindenki vágyik, a saját lakás. Ha most őrült spórolgatásba kezdenék, 1-2 éven belül (nyilván családi segítséggel és hitellel) talán összejöhetne, bár sokan küzdenek azzal, mire összejön a megfelelő önerő és biztosan tudnák vállalni a kalkulált hitel törlesztőjét, az árak nőnek 3-5 milliót, és ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk. Nem lenne szükségem nagy élettérre, a jelenlegi lakásom is 37 négyzetméter; a felettem lévő, felújított de pontosan ugyanilyen lakás 50! millióért kelt el tavaly. 30-35 millió forint lenne a maximum, amit erre tudnék-akarnék szánni; ehhez kellene egy 8-10 millió forint önerő. Utána pedig 20 éven keresztül havi 170-180 ezer forint törlesztés...amit a jelenlegi fizetésemmel simán tudnék vállalni, de 20 év nagyon hosszú idő. És én ugye az a célszemély vagyok, aki ehhez az államtól az égvilágon semmilyen támogatást nem kapok: a Funadmentánk már lejárt, ahhoz járt pár tízezer forint...de mivel nem szülök, kuss a nevem.

Na és ide kapcsolódik az a momentum, ami miatt nem is vagyok biztos benne, hogy érdemes egy ekkora projektbe belevágni ebben az országban. Oké, persze, egy lakást bármikor ki lehet adni; de ha úgy alakulna, hogy mégis hátrahagyom, minek öljek bele annyi pénzt...? Szóval, annak a rétegnek a tagja vagyok, aki eltartja ezt az országot és kvázi pénzeli azokat, akik élvezik a támogatásokat. És nem kell azzal jönni, hogy egy családos is fizet adót, meg az áfát mindenen amit vásárol, mert ezt megteszem én is. Nem azt szeretném, hogy nekem is csorgassanak ilyen-olyan támogatást, csak hogy a közös teherviselés tényleg közös legyen. Mondjuk jókat szoktam mosolyogni a dilemmákon amik arról szólnak, hogy a babaváró meg a csok miatt kell együtt maradjon egy házaspár akik legszívesebben már megölnék egymást, mert ha nem teljesítik a továbbiakban a feltételeket, a büntetőkamatot visszafizetni nincs pénz; és ugyanilyen jót fogok nevetni azokon a munkáshiteleseken, akik 18 évesen elverték az egész összeget egy szar öreg tuning bmw-re meg jordan cipőre mert az volt a menő, aztán meg sírás lesz, ha vissza kellene fizetni...de ez a pénz abból megy el, amit én és Ti az államnak fizetünk azért adó formájában, hogy fenntartsák az országot. És mikor rohad a közlekedés (bár tény, hogy nagyságrendekkel olcsóbb is a vonatozás, mint nyugaton), az egészségügy (lassan két pozíció lesz kifizetődő az országban: ha fideszes, vagy egészségügyi dolgozó/rokona vagy); ezek geci pofátlanul szórják a pénzt az államkasszából, mutyival próbálnak értékes területeket átjátszani a haveroknak, 16 év EU parlamenti munkával sem tudnak egy ötödikes szinten lévő diák angoltudását felmutatni...csak hogy az utóbbi pár nap történéseiből szemezgessünk, akkor ki akar ebben az országban élni tartósan? És lássuk az igazságot, még ha valami csoda folytán kormányváltás is történne jövőre, itt hosszú éveknek - évtizedeknek kell eltelnie, hogy beérjünk egy normál kerékvágásba. És sajnos be kell látni, az emberek egy része türelmetlen és ostoba; azt várja, hogy pár hónap-max egy év alatt tejjel-mézzel folyó kánaánt, uniós bért és körülményeket teremtsen a kormányra jutó ellenzék, és mivel ez nyilvánvalóan nem teljesülhet ilyen rövid idő alatt, négy év múlva biztos az új fideszes kétharmad.

Röviden, ebben az országban nincs jövő. Ugyanakkor MUSZÁJ büntetnem magam valahogy, amiért elcsesztem életem nagy lehetőségét úgy a magánéletemben Veled, mint esetleg a karrieremben vagy úgy összességében abban, hogy viszonylag könnyen külföldre költözhessek, ebben az esetben Bécsbe. Muszáj itthon szopnom tovább, fájjon ez akármennyire. Tudod, mi az utolsó csepp...ha betiltják az abortuszt, ehhez továbbra is tartom magam. Na nem mintha fenyegetne a nem kívánt megtermékenyülés veszélye...

Na csak sikerült több mint egy nap alatt részletekben megírni ezt a bejegyzést, jól csapongva ide-oda.

Elvileg megnyitottam a kommentelést, kellemes ekézést mindenkinek :) 

Inkább töröltem az előző bejegyzésem - színvonaltalan a "stílusomhoz" képest.

Röviden tehát: a nagy elszigeteltségben-letiltásokban kétszer kaptalak rajta, hogy mégis a közösségi médiás felületeim környékén sertepertélsz. Egyszer véletlenül bekövettél instagramon, egyszer pedig láttalak az egyik sztorim megtekintői között (azóta viszont nem, tehát feloldottad a tiltásom, körülnéztél majd visszatiltottál, hogy ne vegyelek észre. Kár, hogy itt nem érvényes a 48 órás szabály, mint Facebookon).

Már egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy nem olvasol itt sem - kár volt lebuktatni magam, hogy lebuktattalak. Így már biztosan nem kaplak rajta többet. Valahol azért izgalmas ez és tényleg bennem van, hogy akkor talán mégsem vagyok még teljesen közömbös számodra; ugyanakkor azért elgondolkodtató is.

Azt mondtad, valamikor talán tavaly (szó szerint idézni nem tudom, mert sajnos töröltem a beszélgetésünket) - különleges kapocs van közöttünk...annyira nem volt jó, hogy működjön; de annyira nem is szar. Lehet, csak én nem voltam hozzá elég jó. De komolyan, miért nem lehetett/lehet ezt tételesen megbeszélni? Akár pro/kontrákkal, vagy most, hogy mi mozgat mégis abban, hogy nem tudsz teljesen elengedni? Mert vagy erről van szó, vagy...

...ezt mondjuk kevésbé tartom valószínűnek, mert nem tartom magam annyira rossz emberismerőnek, de a másik opció a beteges kontrollmánia; egyszerűen nem tudod elviselni, hogy nem tudsz semmit az excsajodról, és semmilyen érzelem nem vezérel, csak a kényszer. Mondtam már, hogy ha bizonytalanságban hagynak, mindig le fogom forgatni magamnak a legvadabb forgatókönyveket? Van egy tök jó kis sorozatötletem a Netflixnek is, amit baromira megnéznék, ha végre valaki leforgatná...lehet, meg kéne írnom nekik, hátha megdobnának egy év ingyen hozzáféréssel. 

Esküszöm, délelőtt két staphylo rezi között még sokkal összeszedettebbek voltak a gondolataim, de most le kell lőnöm a képernyőt és agonizálni kicsit fény és hangok nélkül, hátha végre hatna a gyógyszer - ez már nem migrén, van rá egy óriás pöttyösöm, hogy agyrák.

Ildi azt mondta, ez a nyilvános agyalás csak kínos, úgyhogy többet ilyen nem lesz. Ma hajnali 4:48-kor arra ébredtem, hogy álmomban megcsapott az illatod, aztán már ébren kerestelek, de nem voltál sehol...erre felriadni hajnalban ilyen: rossz.

Voltam ma fodrásznál, akit ezentúl csak Zöldségesnek fogok hívni; végülis azért járok hozzá, hogy zöld legyek (kép az instán, ide direktbe kitolni olyan önimádónak imponál)...továbbra is áldom érte, hogy csak akkor beszél ha kell; egy picit be is aludtam, amíg a színező dolgozott a fejemen. És mindig elfelejtem, ha nem szőkít akkor nem négy óra csak bő egy, és már roboghatok is haza, hogy végre minden karácsonyi cuccot elpakoljak, és ne a lakás közepén figyeljen mind egy dobozban. Mondjuk most is figyel egy, ami térkitöltővel van tele; az IKEA nem bízta a véletlenre a bombabiztos csomagolást. Mondjuk ennek ellenére egy dobozom szakadtam érkezett, de ez talán már inkább a DPD sara.

Mivel elfogytak a Lush fürdőbombáim, gondoltam kipróbálom a Bloombee-t, egy szlovák webshop hasonló termékekkel, hasonló áron, bár most az akció miatt elég megérősen. Két nap alatt már itt is volt a szajré. Most épp egy Mézis produktum levében ázom, és azt kell mondjam...ez sajnos BÜDÖS. Nem röhögsz, konkrétan szintetikus grapefruitos szintetikus mézeskalács illata van, esküszöm borzasztó. De hát ugye, továbbra is a saját hibáimból szeretek tanulni, de hátha valakit még megmentek egy rossz választástól.

Azon gondolkodtam egyébként a napokban, mióta fogamzásgátlót szedek, lenyugodtam. Na persze ez nem azt jelenti, hogy néha nem törölnék szívesen visszakézből pofán néhány embert, de előtte ciklikusan, úgy egy hétig olyan mérhetetlen és megmagyarázhatatlan agresszió volt bennem MINDEN  hónapban, hogy tényleg fel tudtam volna robbanni (igen, ez is azon problémák között volt, amire a nőgyógyi csaj csak annyit mondott, hogy nem kell drámázni). 2023 májusa (asszem akkor kezdtem el) ugyanez a jelenség egyszer, vagy talán kétszer jött elő; a helyét a melankólia vette át (ilyenkor még jobban hiányzol).  És ettől nem is híztam ~20 kilót mint korábban a másik fajtától, azért vannak még orvosok az állami eüben is, akik tudhatnak valamit.

Emellett pedig, az elv amire egy egész életet építettem: "Bízni a legjobban, felkészülni a legrosszabbra.", egyetlen esetben nem működik; az az eset pedig Te vagy. Tényleg nincs forgatókönyvem arra az esetre, ha a 'soha' válna valósággá, pedig talán semmikor jobban nem illene a legrosszabbra felkészülni, mint most. Elvégre eltelt a két hét, a következő állomás a két hónap...tudom, tudom, ezt csak úgy mondtad; de legalább van mire várni. Fura érzés megint úgy írni ezt a blogot, hogy tudom, nem olvasod. Pont, mint a legelején...lassan egy éves lesz, és én ez alatt a néhány hónap alatt is annyit idomultam, mint egy rakás gyurma, amit folyamatosan gyúrogatnak...vajon ugyanúgy és ugyanazt írnám le ugyanarról az eseményről, mint egy évvel ezelőtt? Ki tudja, de az az írás már változatlan formában marad fent az utókornak. Talán majd jót nevetünk rajta egyszer.

Nos, nagyon úgy tűnik, nem akkor írok, amikor szeretnék, hanem amikor felböfög valami mint a gyomorsav, és képtelen vagyok visszatartani.

Ilyen ez a popszakma.

Szóval, Erika (ha tudnám hogy kell itt tagelni egy másik blogot megtenném, de mivel félanalfabéta vagyok ehhez a felülethez, ez most kimarad) sztorija kapcsán motoszkál bennem nagyon a gondolat: lehet mégis az lett volna jobb megoldás, ha ilyen tinglitangli módon is, de fenntartjuk a kommunikációt, a mostani teljes hírzárlat helyett? Alapvető különbség persze, hogy ők nem tehetik meg a teljes elzárkózást, viszont tavaly januárban Te is azt mondtad, az a jobb, ha kapcsolatban maradunk. Persze akkor nem azt mondtad, hogy 'soha', és októbertől decemberig is azért beszélgettünk. Most azt mondtad, kell a teljes elszigetelődés - és ha ez csak annak táptalaj, hogy minél gyorsabban elfelejts? Komolyan, tényleg nincs arra forgatókönyvem, ha ez így alakul. Viszont ha a továbbiakban (részedről) szigorúan barátilag folytatnánk felszínes bájcsevelyt annak a lehetőségével, hogy valaha egyszer talán meggondolod magad, nem tudnám ezt türelmesen kivárni - előbb vagy utóbb, de Neked rontanék, a döntést súlyát várva koppanni a padlón, és ezzel szét is tipornám a törékeny reményt, mint a nyíladozó tulipánmezőn vágtázó bugaci ménes. Fú de költői vagyok ma, pedig eskü nem ittam semmit.

Szorgalmas overthinker lévén a létező összes lehetőséget és kimenetelt végiggondoltam, de tényleg nem tudom, melyik lenne célravezetőbb. És nem is rajtam múlik, ez a legrosszabb - egy tonnányi energiám beletenném ebbe a projektbe, de nem én vagyok most a hunyó.

Ma délután, miután az Ikeában a húsgolyók mellé lapátolt indokolatlan mennyiségű borsót túrkálva addig bénáztam, hogy a villára szúrás helyett egy borsószemmel sikerült hátbalőnöm a mögöttem ülőt (vagy tényleg nem vette észre, vagy csak jól titkolta) azon járt az agyam, mennyivel könnyebb lenne nem gondolkodni. Ha nem lennének igényeim, elvárásaim magammal, vagy másokkal szemben. Ha nem mentem volna egyetemre, megmaradtam volna egy butus délalföldi falusi lánynak, hozzámentem volna az első szembejövő, csak félig ostoba kisfarkú traktoroshoz, leellettem volna már neki vagy hármat, folyamatosan a pénzen veszekednénk és providentből rendeznénk a karácsonyt - de nem agyalnék ennyit. Nem is érdekelne. Nem lennék akkor boldogabb? Persze, az a boldogság a tudatlanságon alapulna, hiszen azt sem tudnám jó eséllyel, milyen lehetőségeim lehettek volna és simán leszavaznék a fideszre...de abban az állapotban nem zavarna, hogy buta vagyok. Most buta nem vagyok, gyakorlatilag az élet minden egyéb területén, jelenlegi lehetőségeimhez mérten a 'csúcson' vagyok: jó munkám van a szakmámban, keresek annyit, hogy simán fenntartsam magam, egészséges vagyok, ha van kedvem utazgatok, a szociális életem kielégítő...és mégis afelé billen a mérlegem súlya ami nincs meg, és ez a sok szuper dolog csak lóg a magasban és tiszta szívből kiröhög. 

Na mindegy, a lényeg: írjátok már meg, melyik lett volna a jobb megoldás? Tudom tudom, amit mindig mondotok: felejtsem már el, nem ér annyit, hagyjam már a francba, értsem már meg hogy nem akar, stb...igen, ezeket hallottam már csak leszarom; szóval szerintetek kommunikálnunk kellett volna tovább, vagy jobb ez így, hogy nagyon romantikus módon felbukkanhasson egyszer a semmiből, hogy mégis engem akar? Mondjuk egy vasárnap reggel (a szombat nem jó ugye, mert nem tudja, mikor dolgozom) felcsönget egy adag mekis reggelivel (a toastot nagyon szeretem, mindhármat, azzal bárki más is meglephet bármikor) meg egy csokor Lidlös tulipánnal...? Fú de romantikus lélek lettem. Mondjuk a mekis reggeli amúgy sem életszerű sajnos, mert az csak tízig vagy meddig van, és ahhoz már hét előtt el kellene indulni Bécsből...és hát lássuk be, ha kivételesen nem ébrednék fel fél6 és fél7 között a tökéletesen beállt biológiai órám miatt, én sem biztos, hogy korán kelnék a szabadnapomon. 

Más téma: létezik anonim alkoholisták, anonoim drogfüggők csoportja, de vajon létezik hasonló Lush fürdőbomba rajongóknak is? Nagyon régóta szemeztem már vele, valahogy Halloween környékén vettem először két darabot, és teljesen megbabonázott. Pezseg, színes, szagos, csillog; valamelyikben még robbanócukorka is van...ezt kértem végül karácsonyra is, kaptam is négy darabot, amiből már csak egy van...pedig én #teamzuhany vagyok! Annyira lelazít, olyan jó illatom lesz utána, csak hát anyagi csődbe tesz, mert baromi drága. De szívem szerint már vennék is a következő adagot...persze inkább függjek rá erre mint az édességre, de azért némileg zavaró. Ma este  Sleepy Bearrel pancsiztunk, kb fél órája azzal vagyok elfoglalva, hogy magamat szaglászom, túlóráztatva ezzel a szaglósejtjeim; azon kívül már ezt a bejegyzést is félálomban írom, ráadásul telefonról. Ezért lesz tele typoval és helyesírási hibával...

Úgy alakult, az elmúlt napokban többen kérdezték, mégis mit eszek Rajtad annyira, vagy miért nem engedlek már el...?

Először az első kérdést nézzük, a rövid válaszom: mindent, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni. Hogy a humorod mellett komoly vagy, határozott, karrierista. Amire az elején azt mondtam, karót nyelt; azt mára egy negyvenéves férfi természetes, életkorhoz mért komolyságának tűnik - és lehet, hogy tanulnom kellene belőle. Amit túlzott karrierizmusnak gondoltam, ahhoz mára úgy állok hozzá, hogy csak a motivációnk más. Engem kevésbé mozgat a pénz, sokkal inkább a szakmai fejlődés. 
Ahogy rám néztél, ahogy hozzám szóltál; igazi nőként kezeltél akkor is, mikor nagyon nem viselkedtem úgy.

Nem tudlak elengedni.

Nem akarlak.

Amíg egy szikrányi remény is él bennem, addig biztosan nem. Te vagy az egyetlen ember, akiben megbízom annyira, mint saját magamban. Nem kapcsolatfüggő vagyok, mert Rajtad kívül másból köszönöm, de nem kérek.. Azt már biztosan említettem, hogy amit az életemben elértem, azt magamnak köszönhetem. Persze, a családom bizonyos tagjai mögöttem álltak amikor csak tudtak, de a seggem alá soha nem tolt senki semmit. Ha az ember hozzászokik, hogy az egyetlen, mindig fix pont az életében saját maga; mindig erősnek kell lenni, egy pillanatnyi gyengeség sem fér bele, az nehezen fog megbízni másokban. És már tudom, egy ilyen "érinthetetlen" attitűdhöz mennyire nehéz - ha nem lehetetlen - kapcsolódni...igazából hiába is próbálkoztál, amíg erre rá nem jöttem. Bár próbálkoznál újra...

Azt mondtam a legelején, ne akarj megváltoztatni; én így vagyok tökéletes. Azt továbbra is fenntartom, hogy ne akarj faragni, mint kés az agyagot - inkább adj támpontokat és időt, hogy rájöjjek, hol és hogyan formáljam magam úgy, hogy idomuljon Hozzád. És ehhez bizony kevés vagyok egyedül, ahogy sajnos egy egész kapcsolathoz is.

Tudom, érzem; hogy van valakid. Második, B terv, talonban tartott nem leszek soha. Vagy az első, vagy ne is legyek a sorban. De akkor miért nem tépsz ki a naplódból és dobsz el, mint egy rontott papírlapot?
Igen, ezt akarom, ha nem látod opciónak, hogy még egyszer, tiszta lappal megpróbáljuk. Nem kedvesen, nem finomkodva; csak kimondva a nyilvánvalót: sem most, sem soha ebben az életben nincs realitása a kettőnk párosának, kitörölsz-letiltasz és kész. Ezt kértem eddig, ezt kérem most, és ezt fogom kérni még nagyon sokszor, ha most nem teszed meg.

Azt is megkérdezték ma tőlem, miért nem beszélünk arról, hogy tegyünk egy újabb próbát...mert Te csak akkor kommunikálsz, mikor Neked van mondanivalód; a kérdéseimre nem reagálsz - így még ha könyörögnék is hiábavaló lenne, de azt nem is fogok. Nem mintha túl sok méltóságom maradt volna még. Persze, ha más mesélné nekem ezt a szituációt, én is azt mondanám, hagyd a francba; ez a hallgatás olyan hangosan sikít, mint a kollégám felső szomszédja szex közben...a saját agyam is ezt kiabálja, ne csináljak már bohócot magamból; de a szívem nem enged. 

Emlékszem, december végén/januárban azt mondtad, beszéltél a velem kapcsolatos dilemmádról érintőlegesen a hugoddal is, aki csak annyit mondott: ne húzd sokáig. Most pedig valószínűleg azt mondaná, ha tényleg semmit nem akarsz tőlem, tedd már meg amit kérek; egy mondat két kattintás, és vége. Egyébként komolyan kérdezem: nem unod?

Mindjárt itt van 2025, és én hiszek abban, hogy egy új évet tiszta lappal kell kezdeni. Te mit gondolsz erről? Egyébként furcsa mintázatra bukkantam ma a gondolataim cikázása közben: a páros számú évek számomra borzasztó szerencsétlenek, a páratlanok viszont mindig jók. Bár Te lennél a kabalám 2025-ben...

Ennek a csodás bejegyzésnek végül se füle se farka nem lett, de legalább nem mentem aludni időben, pedig holnap dolgozom. Néha komolyan elgondolkodom, miért nem lettem inkább Onlyfans -"modell", és árulom a fingom pár száz euróért...akkor tuti nem kellene korán kelnem.